Médianapló

Médianapló - A sajtó kivéreztetéséért felelős-e a kormány médiapolitikája?

2023. május 25. 12:30 - Zöldi László

Szalai Szabolcs kerek arcú fiatalember. Néhány hónapja figyeltem föl rá az ATV beszélgetős műsoraiban. Észrevettem, hogy a „szempontjából” kifejezést minden második mondatban használja. Fiatal pályatársként könyveltem el, most azonban már nem újságíróként jelentkezett be, hanem a Transzparens Újságírásért Alapítvány stratégiai igazgatójaként.

Új munkahelyéről az Átlátszó.hu azt írta, hogy a „kilépett momentumos önkormányzati képviselők gyűjtőhelye a Fidesz-közeli sajtóalapítvány”. Ha így van, akkor bizarr szellemi műhely az esztergomi civil szervezet. Újdonsült stratégiai igazgatója az Index.hu tegnapi számában elismeri, hogy „az állami és az állam közeli gazdasági szereplők leginkább a kormánybarát médiumokban hirdetnek”. Ebből azonban nem azt a következtetést vonja le, amit a végrehajtó hatalom működését bíráló elemzők szerinte felületesen állapítanak meg.

Épp az ellenkezőjét mondja ki: „A sajtó kivéreztetéséért nem a magyar kormány médiapolitikája felelős.” Úgy véli, hogy a hazai nyilvánosságot „a globális technológiai nagyvállalatok véreztetik ki”. Számokkal is alátámasztja véres mondandóját: 2016-ban a Facebook és a Google még „csak” a digitális reklámköltések 51 százalékát happolta el a magyar portálok elől, tavaly viszont már a 66 százalékát. Az a bizonyos kétharmad pedig 107 milliárd forintot jelent. Azt már én fűzöm hozzá, hogy e tetemes summa nagyjából annyi, mint amennyit a kormányzat évente a közszolgálati médiumokra költ. Azokra az intézményekre, melyek az ő nótáját fújják.

És akkor ott van még a kormányzati propaganda részleg évi 50 milliárd forint körüli hirdetési kerete. Továbbá az állami cégek, például a Szerencsejáték Zrt, a MOL és az MVM reklámkerete. Mindebből csurran-cseppen az egyetlen ellenzéki napilapnak, a Népszavának is, de a mintegy félmilliárd forint és még egy-két ellenzékinek vélt médium „támogatása” legföljebb századrésze a kormánybarát médiumok finanszírozásának. Vagyis a jelenlegi magyar kormány évente mintegy 200 milliárd forinttal torzítja el a hazai médiapiacot.

Ennek van gyakorlatias magyarázata: fontosabbnak tartja a politikai hasznot, mint a gazdaságit. A kistafírozott kormánybarát médiumok tehát nyugodtan sugározhatnak vonalas műsorokat és közölhetnek vonalas írásokat, hisz’ a propaganda tevékenységükkel „termelt” veszteséget politikai hirdetésekből ellensúlyozhatják. Ebben érhető tetten a magyar kormány szelektív médiapolitikája. Az a benyomásom, hogy akkor is felelős a sajtó kivéreztetéséért, ha a felelősségben osztozik a globális technológiai nagyvállalatokkal.

 

Tíz mondat a hirdetésekről

 

Magyar bajnokit adnak. Aztán a szünetben jön a reklám: a magyar reformok működnek! Reméljük, nem úgy, mint a labdarúgásban. (Szőts István tatabányai újságíró az M4-ről, Kemma.hu, 2015. augusztus 30.)

Semmi kifogásunk az ellen, hogy mondjuk hirdetéseket helyezzünk el a Népszavában, ha mondjuk a Népszava új tulajdonosa ezt kéri. (Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter, ATV, 2016. november 8.)

A sajtó egyik része a kormány és a Fidesz-közeli cégek apanázsából él. A másik része láb- és körömgombából és a hüvelyszárazságból. (Hell István közíró, Facebook.com, 2017. október 24.)

A magyar sajtó nemcsak a politikának, hanem a hirdetőknek is befeküdt. (Szekeres Tamás, a Bors kirúgott főszerkesztője, Népszava, 2017. október 27.)

Az nincs rendben, hogy a Magyar Szocialista Párthoz kötődő, ahhoz köthető pártsajtót a Fidesz ilyen-olyan módon finanszírozza. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2018. január 27.)

Hosszú idő után újra nyereséges lett a Népszava, a tavalyi bevételek több mint fele - 56 százaléka - állami hirdetésekből származik. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2018. június 1.)

A maga módján minden sajtótermék kormányközeli. (Szanyi Tibor volt szocialista politikus, Azonnali.hu, 2020. január 8.)

A sajtót nem irányított gazdasági viszonyokra találták ki. (Szele Tamás újságíró, Zónapörkölt.blog, 2020. június 24.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró, Múosz.hu, 2021. november 10.)

Ami nem lett az övék, azt is képesek kordában tartani. (Sebes György újságíró az Orbán-kormány médiapolitikájáról, HírKlikk.hu, 2022. augusztus 28.)

komment
süti beállítások módosítása