Médianapló

Médianapló - A kólás csúcsérzésből hogyan lett csúcstermék?

2023. május 12. 16:20 - Zöldi László

 A Bekiáltás című blog gazdája, Kabai Domokos Lajos tegnap portrét vázolt Puzsér Róbertről. Azt a publicistát látja benne, aki politikusnak készül. Nos, vagy készül, vagy nem, ez majd kiderül. Az arckép-vázlatnak azonban van egy másik érdekessége, melyet most érdemes továbbgondolni.

Az újságíró-blogger idézi Puzsér eme megállapítását: „Az államszocializmus hívei többször is elhitték, hogy a Coca-Cola mámorában fetrengő Nyugattal szemben a Szovjetunió munkásállamának középpontjában a kisember áll.” (Magyar Hang, 2023. május 6.) A szovjet-orosz ügyek specialistája a Szovjetunió kisemberségét vonja kétségbe. Ám a publicista ugyanezt a gondolatmenetet korábban is megismételte, de akkor nem a Szovjetunióval, hanem Orbán Viktorral kapcsolatban.

Azt írta 2016-ban a Szélsőközép című könyvében, hogy „Miközben a Nyugat a Coca-Cola, a drogok és az úgynevezett hatvannyolcas liberalizmus förtelmes mámorában fuldoklik, addig Magyarország végre újra erős bástya.” Ironikusan kötötte össze Orbán országlását Rákosiéval. Az viszont homályban maradt, vajon fetrengtünk vagy fuldokoltunk-e a Coca-Cola mámorban? Felhívtam Kabai Domokos Lajost, aki elmondta, hogy ő a Megáll az idő híres jelenetére gondolt.

Az 1982-ben bemutatott filmben a gimnazisták ugyebár elmennek az osztályfőnök házibulijára, és Wilman, a szemüveges, gátlásos „kisfiú” a sezlonon heverve, átszellemült arccal fogadja a nagymenő Pierre-t, és egy másfél literes üveg alján lötyögő itallal kínálja. „Ezt kóstold meg! Már mindenki ivott egy csöppet. Teljesen kikészít. Pierre, én már nem látok. Már képeslapokat látok tőle. Ez kábítószer!” Pierre megkóstolja a löttyöt, és kiköpi. Wilman pedig közli vele, hogy a mámoros itókát az apja hozta Londonból.

A film 1962-ben játszódik, amikor még élénken él a magyarok emlékezetében a Rákosi-korszak egyik hatáseleme. A Coca-Cola, kötőjellel vagy kötőjel nélkül, esetleg a másik c kisbetűvel az imperializmus jelképe, a rágógumival együtt. Attól vált szimbólummá, amit életkori ok miatt se Puzsér Róbert, se Kabai Domokos Lajos nem említhet. Az ötvenes évek elején kirobbant a koreai háború, és a Szabad Nép című napilap elküldte egyik munkatársát a távol-keleti országba, hogy számoljon be a béketárgyalásokról. Méray Tibor egy hétre ment, a háború azonban elhúzódott, és emiatt tizennégy hónap múlva tért haza.

Közben szorgalmasan küldte a táviratokat Budapestre, és az egyik cikkében megemlítette, hogy az amerikai tengerészgyalogosok a Coca-Cola mámorában bajonettel hasítják fel a várandós koreai asszonyok hasát. Ebből lett a kábítószeres mese. Úgy ívódott be a köztudatba, hogy a hazatérése után Méray végigjárta az országot, és a Népstadion melletti Sportcsarnokból elindulva a megyeszékhelyek színházaiban népes közönség előtt tartott élménybeszámolót. 1953-ban tüntették ki Kossuth-díjjal, és a Rákosi-korszak talán legünnepeltebb újságírója lett.

A sorsa úgy alakult, hogy a belpolitikai harcban Nagy Imréhez csatlakozott, 1956 nyarán és kora őszén jelentős szerepet játszott a Petőfi-köri vitákban. Majd a szovjet bevonulás után „disszidált” Franciaországba, ahol 2020-ben bekövetkezett haláláig élt. Az emigráns sajtóban már 1957-ben elhatárolódott a koreai tudósításoktól. Egy 2014. április 5-én megjelent Népszava-interjúban viszont csak azt hozta szóba, hogy sajnálja, amit a „mérgező legyekről” (az amerikai baktériumfegyverről) írt. Elhitte, amit az észak-koreaiak bemeséltek neki, és „Ez az eset eléggé rám ragadt.”

A hazai nyilvánosságban ettől függetlenül csinált karriert a kólamámoros fetrengés. A „rettenetes ízű, piszkos barna színű ’hűsítő’ ital” (Szabad Szó, 1951. július 24.), vagyis az „imperialista mákony” immár fordított előjellel lett az amerikai életérzés jelképe. A sors iróniája, hogy 1968-ban Kádárék éppen őt szemelték ki az új gazdasági mechanizmus egyik csúcstermékének. A Budapesti Nemzetközi Vásáron a mámorra vágyó fiatalok rohamától rendőröknek kellett megvédeni a kólás standot.

         

Tíz mondat a „magyar” Coca Coláról

 

A Marshall-terv áldása a Coca Cola. (Szepesi György sportriporter, Szabad Nép, 1951. március 25.)

A Coca-Cola legalább olyan szörnyű kotyvalék, mint amilyen nagy énekes volt Caruso. (Darvas Szilárd humorista, Esti Budapest, 1952. május 14.)

Reklám: „Igyál Coca-Colát!” Kávéházak tömve feketézőkkel, spekulánsokkal, a terasz alatt az övezethatár van, rendőrcsoportok. (Gergely Mihály újságíró Nyugat-Berlinről, Népszava, 1952. szeptember 2.)

Az imént láttuk be, hogy nem a kommunizmus a csúcsérzés, hanem a Coca-Cola. (Kristóf Attila újságíró, Magyar Nemzet, 1992. május 15.)

Magyarországon nem sok titok van, talán egyedül az, hogy milyen a Coca-cola összetétele. (Keleti György szocialista politikus, volt honvédelmi miniszter, Délvilág-Csongrád Megyei Hírlap, 1994. május 25.)

Érdemes volna sajtótörténeti szempontból megírni a Coca-Cola hazai kalandját. Az utálattól az eszeveszett reklámig. (Paizs Gábor újságíró, Magyar Sajtó, 1995. szeptember 27.)

Hallva Méray Tibort, eszembe jutott, miket írt korábban a Szabad Népben az osztályellenségről, a koreai háborúban a Coca-colától lerészegedett amerikai katonákról. (Molnár Edit fotóriporter az 1956-os Petőfi Körben elhangzott beszédről, Hitel, 2010/6.)

Hirtelen olyan alakok jutottak főszerephez, mint Méray Tibor, aki koreai tudósítóként a Coca Cola mámorban erőszakoskodó katonákról meg a mérgezett legyekről írt az akkori Szabad Népben. (Csurka István író, MIÉP-politikus Nagy Imre 1989-es újratemetéséről, Havi Magyar Fórum, 2016. január 1.)

Az iszlám nem oldódik a Coca Colában. Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2018. június 15.)

A hidegháború első időszakában a „Coca-Cola mámorában fetrengő imperialista” gyakori szereplője volt a szovjet blokk közbeszédének. (Pap-Szilárd István újságíró, Mérce.hu, 2018. július 17.)

komment
süti beállítások módosítása