A konzervatív véleményformálók világtalálkozóját néhány napja rendezték meg Budapesten. A fejleményeket kivesézték a hírmagyarázók, egy számomra érdekes mozzanat azonban háttérbe szorult. A szervezők elfogadták a The Guardian munkatársának regisztrációját, majd amikor a magyar származású újságíró megérkezett Los Angelesből, közölték vele, hogy mégse mehet a „Bálnába”, a konferencia Duna-parti színhelyére.
Maguk között akartak maradni, ezért szinte kizárólag konzervatív tudósítók jelenlétét viselték el. Figyelmesebbek, óvatosabbak is lehettek volna. Az angolszász sajtó egyik legpatinásabb fórumának van egy jelmondata, melyet a konzervatív értékrendű újságírók is magukénak vallanak. Így hangzik: „A hír szent, a vélemény szabad.” A bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, hogy akadnak, akik Joseph Pulitzernek tulajdonítják.
Nem tudok azonban arról, hogy a Makón született szerkesztő találta volna ki. Megkérdeztem Wisinger Istvánt, és a Pulitzer-monográfia szerzője azt mondta, hogy az amerikai újságírás megújítója csakugyan írt ilyesmit, de inkább az akkor már szállóigeként elkönyvelt jelmondat szellemében cselekedett. Pulitzer ugyanis a XIX. század utolsó harmadában élte virágkorát, a szállóige pedig évtizedekkel korábbi.
A The Manchester Guardian-ben jelent meg 1821. május 5-én. Tartalmáról tavalyelőtt, az újság kétszázadik évfordulója alkalmából sokat írtak. Eredetileg így fogalmazták meg: „Comment is free, but facts are sacred.” Közösségi üzenőfalamon vitatkoztunk is róla. Meggyőző volt a műfordító Révbíró Tamás álláspontja: „’A vélemény szabad’ a gondolat szabadságára támaszkodik, a ’comment is free’ a szólás, a sajtó szabadságára. Nem pontosan azonos a kettő, de mégis jobb, mint az ’opinion’ szó.” (Facebook.com, 2021. június 1.)
A comment (kommentár, hírmagyarázat) tehát nem azonos az opinion-nal (a véleménnyel). Ezt azért érdemes megjegyezni, mert az a fránya vélemény hajlamos elszakadni a hírtől. Ráadásul az angol eredetiben a két tagmondat sorrendje más. Szó szerint így hangzana: A kommentár szabad, de a tények szentek. Máskülönben a magyarított változatot boldog-boldogtalan emlegeti. Kormánypárti véleményformálók a magyar sajtó napján, ellenzékiek pedig a megnyomorított sajtó jellemzésére. Az a benyomásom, hogy a hír már csak szentesített, a vélemény azonban talán még szabad, noha az ellenzékiekhez egyre kevesebben férnek hozzá.
S hogy a két jelenség közti összefüggés korántsem csupán elméleti, arra egy gyakorlatias példa. A bécsi Heinrich Pecina évtizedek óta azzal foglalkozik, hogy olcsón vesz cégeket, kipofozza és drágábban adja el őket. 2015 közepén például megvásárolta az MSZP sajtó-alapítványától annak Népszabadság-beli tulajdonrészét. Majd itteni cége, a Mediaworks a Népszabadság és a német Springer-céghez tartozó nyolc vidéki napilap után 2016. szeptember 30-án öt dunántúli napilapot vett a Pannon Lapok Társaságától is. Nyolc nappal vagyunk a Népszabadság megszüntetése előtt.
Az immár csaknem teljesen egységes hálózattá szervezett vidéki napilapok online kiadása még nem a Magyar Távirati Iroda, hanem a Népszabadság Online országos és nemzetközi információit közölte. Bár a „kormányközeli hírgyár” (Vince Mátyás volt MTI-vezérigazgató jellemzése) 2011-ben ingyenessé tette a hírszolgáltatás bizonyos elemeit, a külföldi hírügynökségek alaposan megszűrt anyagaiért, a háttér-magyarázatokért, az egyéb elemzésekért és a kronologikus összeállításokért változatlanul pénzt kért. Az osztrák üzletember igyekezett minél olcsóbban megúszni az ideiglenesen hozzá tartozó szerkesztőségek működtetését. Miért fizetett volna az exkluzív információkért, ha a Népszabadság szakmailag kifogástalan hírszolgáltatását ingyen vehette igénybe?
Így alakult ki az a kétarcúság, hogy a majdani gazdának kedvezve a megyei lapok a kormánypárti sajtóból vették át a „vonalas” véleményeket, az exkluzív híreket pedig a baloldali Népszabadságtól. Nem azt állítom persze, hogy a patinás napilap megszüntetése kizárólag ezzel magyarázható. Egyéb okok is közrejátszottak abban, hogy Pecina úr feláldozta a cég zászlóshajóját. A megyei laphálózatba 2016. október 8. után is a fővárosból érkeztek az országos és nemzetközi hírek, de már kormánypárti hangszerelésben.
Tíz mondat egy Guardian-szállóigéről
Hitvallásunknak a polgári demokratikus sajtó legjobb hagyományait jelző jelmondatát választottuk: „A hír szent - a vélemény szabad,” (Bossányi Katalin újságíró, Magyar Hírlap, 1990. február 14.)
Egy nem cáfolt hír szerint Egyenlítői-Guineában az államelnök olvassa fel a híreket a tévében. Csakis azokat, amelyeket helyesnek lát a nézők tudomására hozni. (Földi Iván rádiós hírszerkesztő, Új Ludas Matyi, 1990. október 30.)
A hír hovatovább csak a szavakban szent. Úgy lehet vele játszani, mint egy luftballonnal. Legfeljebb kipukkan. (Filep Tibor debreceni újságíró, Hajdú-bihari Napló, 1992. május 5.)
A hír szent, de a hírügynökségnek nem kell feltétlenül szentnek lennie. Elég, ha független. (Büky Dorottya SZDSZ-politikus, Magyar Nemzet, 1996. november 2.)
A hír szent, a vélemény meg elég drága. (Karcagi László újságíró, Vasárnapi Hírek, 2011. január 2.)
A hír szent, a vélemény szabad - ennek szellemében kért minden helyi sajtóorgánumtól kölcsönösen eredményes munkát és együttműködést a következő időszakra Cserna Gábor polgármester. (Szabó Szabolcs ellenzéki képviselő, Dunaújvárosi Hírlap, 2011. március 16.)
Nincs az a hatalom, amelynek a hír szent lenne. (Friss Róbert újságíró, Népszava, 2016. április 28.)
A tény halott, a vélemény szabados. (Szále László újságíró, Élet és Irodalom, 2021. január 8.)
Orbanisztánban annyira szent a hír, hogy a médiaipar betanított munkásai kizárólag a fényességes vallásalapító által szentesített agymenéseket közlik hír helyett. (Szabó Imre újságíró, OKLT, 2021. április 2.)
A kormányról szóló hírek mind pozitívak, az ellenzékről szólók negatívak. (Borsa Miklós, a köztévé volt műsorvezetője, Válaszonline.hu, 2022. március 23.)
