Sinkó Zoltán író 1990-ben települt át Romániából. Veszprémben talált szerkesztőségre, és szellemessége miatt a Napló című újság egyik legolvasottabb szerzője lett. Heti válogatásban adta közre meg nem írt cikkeiből a legjobb mondatokat. Korjellemző hangulatuk miatt gyakran idéztem tőle, feltüntetve persze a nevét. Most épp a nevével van baj.

A Klubrádiót megszólította egy hallgató, aki a szerkesztőség figyelmébe ajánlott egy cikket, amely 1992. november 5-én látott napvilágot a Napló cmű veszprémi újságban. A Kiskorú nemzet a Ceausescu-diktatúrából érkezett szerző gondolatait tükrözi, de akár a mai Magyarországra is vonatkozhatna. Annyira megtetszett az online rovat szerkesztőjének, hogy utánanézett az Arcanumban, és közölte a beszkennelt eredetit is. Az újságban látható alatta a szerző neve is: a Kvári Sinkó Zoltán. A következő sorban pedig a klubrádiós szerkesztő harmadszor is módosította: „Kvázi Sinkó Zoltán”. Talán úgy gondolta, hogy ennek legalább van értelme?

A kvázi ugyebár azt jelenti, hogy csaknem Sinkó, körülbelül Sinkó, majdnem Sinkó, szinte Sinkó, úgyszólván Sinkó. A Kvári pedig akár azt is jelentheti, hogy például kaposvári Sinkó. Nos, az erdélyi humorista, kabarészerző, színdarab-író, publicista kolozsvári. Amikor letelepedett a dunántúli városban, a Kvári rövidítéssel sugallta, hogy kiábrándult ugyan Romániából, de szülővárosa változatlanul a szíve csücske. A sors iróniája, hogy miközben a Klubrádió online szerkesztője időt és energiát szentelt az eredeti írás felkutatására, tájékozatlannak bizonyult erdélyismeretből.

Az eltorzított név tegnap délután ötkor jelent meg a Klubrádió címoldalán. Azóta tizenhét és fél óra telt el, és a munkatársak közül senki nem vette észre a pontatlanságot. Figyelmetlenségüket mégis köszönöm, elvégre alkalmat teremtettek arra, hogy összeállítást közölhessek egy erdélyi író ama mondataiból, amelyek a halála után két évtizeddel is érvényesek.

Tíz mondat Kvári Sinkó Zoltántól

A hazugságok mindig kiderülnek, de beválnak. (Napló, 1994. május 7.) 

A pénzügyminiszter ne adjon pénzt szamárságokra, azokra a kultuszminiszter adjon pénzt. (Napló, 1994. június 16.)

Konspiráció, ha összebeszélnek, forradalom, ha visszabeszélnek, és demokrácia, ha össze-vissza beszélnek. (Napló, 1994. június 28.)

A sajtó remegő lábú nagyhatalom. (Napló, 1994. november 26.)

Nem tudom zsebre tenni a kezem, mert állandóan benne van az állam keze. (Napló, 1995. február 11.)

Az a jó a demokráciában, hogy bárki nyugodtan tiltakozhat, nem történik semmi. (Napló, 1995. április 19.)

A könyv régen a legjobb barát volt, ma a legdrágább barátnő. (Napló, 1995. június 7.)

A tények beszélnek, a svindli ordít. (Napló, 1995. szeptember 11.)

Minél nyugatabbról jön az ellenség, annál érdemesebb a háborút elveszíteni. (Napló, 1995. október 27.)

A demokrácia nagy veszélye, hogy bárkiből lehet polgármester. (Napló, 1997. október 13.)