Ültem Ferihegyen, nyüzsgött körülöttem a repülőtér. Hallottam, hogy átellenben egy hatvan körüli hölgy szlovákul üvölt. Folyamatosan és mosolyogva, vagy fél órán át. De ha üvöltözik, miért nem indulatos? Ha pedig kedélyesen trécsel a férjével, miért üvöltözik?

Rejtélyes viselkedését akkor értettem meg, amikor beszálltunk a gépbe. Ráláttam a férje tarkójára, az egyik fülében nagyothalló készülék. Szegény asszony megszokta, hogy az unoka emésztéséről is üvöltve számoljon be az urának, aki otthon rest használni a parányi készüléket. Erről a chip zsenije, Andy Grove jutott az eszembe. Olvastam, hogy Gróf Andrásként került ki Amerikába. Úgy hagyta el az ötvenhatos Magyarországot, ahogy egy szocialista országbeli nagyothallóhoz illik.

A New York melletti menekülttáborban dolgozó vöröskeresztes nővérek szörnyülködve nézték kezében a szovjet ipar bombabiztos termékét, a böhöm nagy fülhallgatót. Másnap hoztak neki egy fülkagylóba illeszthető hallásjavító készüléket. Ha Gróf András nem süketül meg a második világháborúban, akkor Andy Grove a múlt század hatvanas éveiben aligha adja fejét a számítógépes félvezető miniatürizálására. A mikroprocesszor nélkül a hadiiparban és az egyetemeken használt, asztalnyi nagyságú számítógépből nem lett volna fokozatosan kisebbedő személyi számítógép, és a drága elitszerkentyűből olcsó tömegcikk.

Február elején ismét találkozom kommunikáció szakos diákokkal. Remélem, hogy fogékonyak lesznek az élet közeli példára. Arra, hogy az Intel cég alapítója miként lett a Time Magazin szerint 1997-ben az év embere. Idáig jutottam a tűnődésben, amikor a Lufthansa-gépen tízórait osztott a stewardess. Ugyanazt kaptam, mint a mellettem ülő koreai kisgyerek és az amerikai katona. Mondtam a szőke sztyuvinak, hogy lactosloses Mittagessen-t rendeltem. „Á, ön az?” - kérdezte.

Kiderült, hogy az egész gépen én vagyok az egyedüli, aki tejérzékenyeknek való ételt rendelt. Miközben kicserélte a tálcát, a média szinte korlátlan lehetőségein merengtem. Még otthon, a világhálón megnéztem, melyik légitársaság kecsegtet NLM-el (No Lactose Meal), és e-mailen megrendeltem a laktózmentes szolgáltatást. Felszállás előtt pedig azt „élveztem”, hogy egy szlovák nagypapa kivette füléből a parányi hallókészüléket. Úgy rémlik, életünkben egyre inkább jelen vannak a médiumok, ráadásul a szó leghétköznapibb értelmében.

Az egyik médiatanár kolléga barátilag tette szóvá, hogy a sajtóval kapcsolatban a kelleténél többet használom a médium kifejezést. Szerinte a médium szerepkörére legföljebb a pénzünkre pályázó jósnő tarthat igényt. Beül hozzá az özvegy, hogy „társaloghasson” a néhai férjével. A szélhámos háziasszony lefüggönyözött szobában fogadja, térdével megbillenti az asztallábat, és az imbolygó légkörbe hozza be a hajdani házastárs síron túli hangját. „Vajon a politikusokkal bratyizó újságírók nem ezt csinálják?” - kérdeztem vissza. Kollégám elnevette magát.