Kerekasztal-beszélgetés a Független Médiaközpontban Gyűlöletbeszéd a magyar sajtóban címmel. Gerő András, Bernáth Gábor és Szilágyi-Gál Mihály tartott referátumot.
Gerő jó névnek számít a történészek között, én kedvelem a publicisztikáit is a Magyar Hírlapban. Bernáth a Roma Sajtóközpont vezetője, és az egyik tanítványom, Mohácsi Viki férje. Szilágyi-Gált most ismertem meg személyesen. Alig harmincas politológus, de írásaival már találkoztam a Médiakutató hasábjain. A vitát Monori Áron médiaelemző vezette. Úgy rémlett, mintha az előadók és a hozzászólók két véglet között hányódtak volna.
Az egyik felfogás szerint ha bárki bármit mondhat, és uszítás címén korlátozzák a megszólalás jogát, akkor óhatatlanul megsértik a sajtószabadságot. A másik felfogás szerint viszont vannak olyan gondolatmenetek, amelyek az uszítás körébe tartoznak, és ezeket el kell zárni a nyilvánosság elől. Neveket azért nem rendelnék az egyik vagy a másik felfogás mellé, mert a korántsem markáns véleményekben sokféle mozzanat keveredik. Csupán azért hallottam ki sarkalatos megállapításokat az elhangzott okfejtésekből, mert felötlött Marshall McLuhan Gutenberg-galaxisából egy figyelemre méltó töredék.
A kanadai szerző azt írja, hogy az amerikai gyakorlatban a kifejezés szabadsága hangsúlyoztatik, a szovjet gyakorlatban pedig az, hogy ki férhet hozzá a kifejezési eszközökhöz (nem mindenki). Az előbbi megfelel a liberális felfogásnak: mindenki azt mond, amit akar; akár még uszíthat is. Az utóbbi gyakorlatot azzal szoktam érzékeltetni médiapolitikai előadás közben, hogy a szocialista világrendszer többet költött a Szabad Európa Rádió zavarására, mint az amerikai kongresszus a SZER pénzelésére. (A tinédzserpartiból ismert Cseke László szerint „Évente 400 millió dollárba került a Szovjetuniónak, hogy zavarja a Szabad Európa Rádió adásait. A rádió költségvetése csak 200 millió dollár volt.” (Kisalföld, 2001. február 19.)
Az a benyomásom, hogy a magyarországi gyakorlatban egyelőre keveredik a kétféle felfogás. Már meghaladtuk a szovjet rendszerét, de még nem emésztettük meg az angolszász hagyományokat.
