A világhálón többször is áthidaltuk az 564 kilométernyi távolságot. Tegnapi bejegyzésem nyomán a marosvásárhelyi kolléga azt firtatta, vajon ellenzékinek tartom-e az általa felsorolt magyarországi médiumokat. A vita sokadik fordulója után arra jutottam, hogy mielőtt azt próbálnám megfogalmazni, milyen egy ellenzéki újság vagy portál, azt kéne tisztázni, vajon mi is az a fránya ellenzékiség.
Könnyű helyzetben vagyunk - gondoltam -, hisz’ a házi archívum tartalmaz néhány millió karakternyi szöveget, ráadásul az egyik leggyakrabban körülírt fogalom épp az ellenzékiség. Megnéztem, 108 oldalnyi, és egy oldalra hét értelmezés fér. A rendszerváltás óta tehát hét-nyolcszáz meghatározási kísérletet sikerült összegyűjteni. De minél tovább jutottam az olvasásban, annál nagyobb lett a csalódásom. A hazai közélet szereplői szellemesebbnél szellemesebb mondatokban árnyalták, hogy milyen nálunk az ellenzék. Kár, hogy nem erre voltam kíváncsi.
Az ellenzékiség mibenlétéről húsznál több jellemzést nem találtam. Ezekből válogattam ama tízet, amelyek a bejegyzésem után olvashatóak. A szűkös választékból az a kép kerekedett. hogy a politikusok másként ítélik meg az ellenzékiséget ellenzéki és kormányzati helyzetben. Ellenzékként több lehetőséggel kecsegtetik önmagukat, hatalomban viszont szükséges rossznak tartják az ellenzéket. Odáig nem merészkednek persze, hogy ellenségnek nyilvánítsák, mert akkor nyilvánosan is szakítanának a parlamentáris demokrácia eszményével.
A leszalámizott, tenyérből etetett ellenzéki pártok helyett megtalálták a következő ellenzéket: a nyilvánosság kisebbségét alkotó, de még kritikus újságírókat. A hatalmi nézőpontból érzékelhető igazán, hogy az úgynevezett ellenzéki sajtót miért tekintik külön hatalmi ágnak. Azért, mert úgy vállalkozik a kormányzat bírálatára, hogy munkatársait az országgyűlési képviselőkkel ellentétben senki sem választotta meg. Ez kétségtelen, az újságírók azonban azért bírálják, értelmezik, jellemzik, minősítik a hatalmon lévők tevékenységét, mert a rendeleti kormányzással már sikerült kiiktatni a törvényhozást (a parlamentet). Az igazságszolgáltatásból pedig teljesen maga alá gyűrni az ügyészséget és részben a bíróságot is.
Azt a két hatalmi ágat, amelyeknek az volna a dolguk, hogy ellenőrizzék a harmadikat, a végrehajtó hatalmat. Az őket helyettesítő média faramuci helyzetét az egyik újságíró kolléga kesernyésen világította meg. Czinkóczi Sándor szerint „A sajtó tökéletes ellenfél a Fidesznek, mert még annyira sem próbál választást nyerni, mint az ellenzéki pártok.” (444.hu, 2017. július 26.)
Tíz mondat az ellenzékről
Az ellenzék mindig tükörképe a hatalomnak. (Antall József miniszterelnök, Népszava, 1992. január 8.)
Az ellenzéknek hányni kell a borsót a falra. Addig kell hányni, míg a fal össze nem omlik. (Darvas Iván színész, Magyar Hírlap, 1994. február 26.)
Az ellenzéknek mindig az a kötelessége, hogy kormányképes alternatívát nyújtson a választóknak a kormánypártokkal szemben. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Új Dunántúli Napló, 1995. április 3.)
Az ellenzék dolga, hogy kritizáljon, ha van kalapunk, azért, ha nincs, azért. (Csintalan Sándor szocialista politikus, Somogyi Hírlap, 1995. augusztus 1.)
A parlamenti demokrácia lényege, hogy az ellenzék a kormánytól eltérő álláspontot képvisel. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Amőba.hu, 2006. július 27.
Én nem a kormány ellenzéke vagyok. Én Orbán Viktor önkényre épülő rendszerének ellenzéke vagyok. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, 168 Óra, 2011. február 24.)
A teljhatalom kizárása az ellenzék dolga. (Mirkóczki Ádám Jobbik-politikus, ATV, 2016. március 24.)
A jelenlegi ellenzék szétesett politikai erők túlélésért küzdő maradványa. (Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, Vasárnapi Hírek, 2016. március 26.)
Az embereknek nem arra van szükségük, hogy a jó dolgokat elrontsa az ellenzék. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2019. február 22.)
Az a brancs, amelyik képes még ellenzékként minősíteni magát. (Tamás Ervin publicista, Facebook.com, 2022. június 12.)
