Miniszterelnökünket újra hallottam a rádióban. Három hétre elment nyaralni Dalmáciába, és a hazatérése óta hébe-hóba megszólalt ugyan a Magyar Rádió pénteki adásában, leszoktam azonban róla. A Miniszterelnök.hu-n csupán olvastam az eszmefuttatásait. Ma reggel jóleső érzéssel állapítottam meg, hogy az adriai széljárás enyhítette Orbán Viktor légúti nehézségeit. A nem egészen félórás interjúban mindössze háromszor köszörülte a torkát.

Amit mondott, amiről és ahogyan beszélt, abból kitelt tíz idézet a bejegyzésem utáni összeállításban. De talán az olvasó is egyetért majd velem abban, hogy ezúttal nem hagyta el a száját olyan gondolat, amely besorolható volna a szállóige-gyűjteményembe. S bár a nyilvánosság első számú kedvezményezettje az élmezőnyben foglal helyet, pályája nagyjából két egyenlő részre osztható. Hol ellenzékben volt, hol hatalmon, márpedig a hatalmi helyzet nem kedvez azoknak a gondolatoknak, amelyeket asztaltársaságban érdemes ismételgetni.

Egyszerűbben szólva az ellenzéki Orbán érdekesebb mondatokkal kecsegtetett bennünket, mint most, a hatalmat gyakorló. Érteném, ha ma reggel abból indult volna ki, hogy akik nem szoktak rá szavazni, kevésbé hallgatják az erősen hozzá húzó Magyar Rádiót. Akik viszont hallgatják, azoknak olyasmit is mondhat, amit a napi érdekei diktálnak. Gondolatmenetében találtam ilyen mondatot. Azonosította magát Magyarországgal, és úgy fogalmazott, hogy országunk nevében sosem támogatta a Putyin-ellenes szankciókat.

Ezt a Magyar Rádió rendszeres hallgatói bizonyára elhiszik neki, hisz’ egy közvélemény-kutatás szerint úgy tudják, hogy nem is szavazta meg őket. Ő persze tudja, hogy ezt néhány százezren másként tudjuk, azokhoz képest azonban nem számítunk, akik isszák a szavait. Áthallás abból keletkezett, hogy olyan okfejtésbe bonyolódott, amelynek lényege: az unió vezetői hajlamosak arra, hogy utólag másként emlékezzenek a döntéseikre. Aki el-eltűnődik Orbán Viktor szavain, ugyanezt a tipikusan politikusi magatartást felróhatja neki is.

Az interjú végén pedig azt firtatta, vajon mit ad cserébe ama ellenzéki politikus, aki külföldi pénzből kampányolt az április 3-i országgyűlési választás előtt. Nem nevezte meg, de nyilván Márki-Zay Péterre gondolt. Én meg arra, hogy ugyanez a kérdés akár országunk vitathatatlanul első emberére is vonatkozhat, aki esetleg orosz vagy kínai hitelből akarja finanszírozni az országát.

Tíz mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 2022. november 17.)

Három nagy válságot vezényeltem le. (A 2010-es pénzügyi helyzetről, a migrációról és a Covidról.)

Az egész kormányzás nem áll másból, mint a tapasztalatokból adódó tanulságok levonásából.

Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket.

Le kell beszélni az európai vezetőket arról, hogy utólag másként emlékezzenek a döntéseikre.

Ezt az inflációt politikai döntések hozták létre.

A szankciós politika egy lépés a háború felé.

Sosem adunk fel fontos nemzetstratégiai célokat.

Nem a piac dönti el, hogy ezek a termékek mibe kerülnek. (Az ársapkákról.)

Arra kértem föl Palkovics urat, hogy álljon a magyar hadiipar élére.

Ha politikai vezető külföldről kap pénzt, akkor mit ad érte cserébe?