Médianapló

Médianapló - Orbán két hónap múltán ismét rádiózott

2022. szeptember 30. 09:54 - Zöldi László

Országunk első embere végre megszólalt a közszolgálati adóban. Utoljára július 29-én fejtette ki álláspontját az időszerű kérdésekről. A történeti hűség kedvéért megemlítendő, hogy akkor is a Magyar Rádió új csillaga, a szokatlanul felkészült Törőcsik Zsolt beszélgetett vele. Azóta a magyar miniszterelnök megjárta a hadak útját.

A szomszédban zajló háború miatt megszavazott szükségállapot idején három hétre elment nyaralni a dalmát tengerpartra. Remélem, hogy utazásához nem vont el honvédségi repülőgépet, mert az ebben a nehéz helyzetben nem volna szép tőle. Mindazonáltal elkönyvelhetjük, hogy kipihenten tért vissza a kormányrúdhoz, ismét irányt mutatott nekünk. Legfőbb ideje, elvégre a Závecz közvéleménykutató cég szerint a Fidesz 700 ezer szavazót vesztett. Szerencsére az elemeire hullott, demoralizált ellenzék nem szívta fel őket, csupán a bizonytalanok táborát gyarapíthatták.

Ilyen előzmények után kérdezte a nagyra hivatott műsorvezető Orbán Viktortól, vajon e vészhelyzetben „Számíthat-e a kormány a hazai baloldalra?” Őszintén szólva arra számítottam, hogy miniszterelnökünk tartja magát ahhoz, amit Gulyás Gergely kancelláriaminiszter dobott be a köztudatba. A már nem is Márki-Zay Péter vezette ellenzéket, amely nemcsak baloldali pártokból áll, egy amerikai alapítvány pénze miatt dollárbaloldalnak nevezte. Országunk első emberének azonban becsületére válik, hogy átlátott a szitán.

Tartotta ugyan magát a központi direktívához, miszerint a másik oldal politikusai a külső erők nótáját fújják, mégis árnyaltabban fogalmazta meg róluk a véleményét: „Az ellenzék nem ura saját magának.” Na, ugye - idézhetném közismerten fociszurkoló miniszterelnökünket egy román-magyar válogatott mérkőzés számunkra kedvező eredménye után. Kétségkívül külföldi ügynöknek minősítette a politikai ellenfeleit, mégse állt be a papagájkommandóba. Inkább ellenzéknek nevezte a legalább hatféle párthoz tartozó közéleti személyiségeket.

Nyilván annak szellemében, amelyet egy korábbi nyilatkozatában így fogalmazott meg: „Igaz, hogy a spin doctor egy hasznos állatfajta, de megérteni a problémát nekünk, politikacsinálóknak kell.” (Hír TV, 2022. május 19.) Nem sokáig örülhettem azonban a visszafogottabb értelmezésnek, mert a következő mondatban az ő száján is kicsúszott a dollárbaloldal. Lehetséges, hogy e szellemes, találó, mélyen szántó kifejezés ugyanolyan karriert csinál a kormánypárti nyilvánosság fórumain, mint Törőcsik Zsolt a közszolgálati rádióban?   

   

Tíz mondat a miniszterelnöktől (Magyar Rádió, 2022. szeptember 30.)

 

A politika tapasztalati műfaj.

Most nehéz időket élünk.

A vállalkozások nehézségei most halmozódnak.

Az árak meg az égben vannak.

Az emberek fizetik meg a szankciós politika árát.

Mi nem szavaztuk meg a szankciókat.

Dühösek vagyunk, mert becsaptak bennünket.

A nemzeti konzultáció jogilag a legrugalmasabb forma.

Az ellenzék nem ura saját magának.

A dollárbaloldal a hátunkban van.

komment
süti beállítások módosítása