„A Facebookon a vicc nemigen működik” - írta Marsovszky Magdaléna. A Németországban élő szociológus azt fejtegette egy digitális hozzászólásban, hogy a közösségi oldalon minden leegyszerűsödött. Egyetlen szó vagy egy tőmondat olvasható, plusz a hozzá illő kép látható. Van benne logika, mégis tűnődöm rajta.
Azt vettem észre, hogy hiába korlátoztam 2500 karakternyire a Médianapló terjedelmét, sokkal többen nyilvánítanak véleményt, ha egyetlen mondatot írok fel az üzenőfalra. S ha a Facebook jóvoltából színes hátteret és megnagyobbított betűket is adok hozzá, akkor az a fránya szorzó akár tízszeres is lehet. A jelek azonban arra is utalnak, hogy a közösségi oldalakon nem a csattanós történet ment ki a divatból, hanem ami mögötte rejlik: az irónia. Amit az Irodalmi Lexikon 1927-es kiadása úgy határozott meg, hogy „A gúnyolódásnak az a módja, amikor túlzott dicséret vagy kedveskedés formájába öltöztetjük a gáncsot.”
E gúnyolódás enyhébb formája a vicc. Az irónia azonban kétélű fegyver. A golyó nemcsak kimegy a csövén, hanem a légnyomás miatt vissza is üthet a puskatus. Nem mindenki érti a viccet, vagy ha érti is az élcelődést, lefagy, esetleg vérig sértődik. Csaknem három évtizedig tanítottam főiskolákon, ahová nem föltétlenül értelmiségi családokból jelentkeznek a diákok. Egymástól függetlenül panaszolták, hogy minél inkább értelmiségivé válik a gondolkodásuk, annál ritkábban mennek haza. Az immár megszokott beszólások, „benyögések”, ironizálások ugyanis lefagyást eredményeztek a családi asztalnál.
De nemcsak a kevésbé iskolázott szülők és rokonok értetlenek (vagy sértődékenyek), hanem a politikusok és a politikai rajongók is. Ha a múlt század ötvenes éveiben valaki elkottyantotta, hogy Rákosi elvtársnak ritkul a haja, az ÁVH-n köthetett ki. Hisz” mindenki tudta, hogy a diktátor tök kopasz. Ha manapság valaki azt írja az üzenőfalára, hogy Orbán Viktor híres a karcsúságáról, számíthat arra, hogy a miniszterelnök hívei melegebb éghajlatra küldik. Ha pedig Torkos Matild újságíró azt írja Mészáros Lőrincről, hogy „Nyilván nem strómanja senkinek.” (Magyar Hang, 2019.08.09.), akkor ennek az ellenkezőjét kell érteni. Erre nem mindenki képes az olvasók közül.
Visszatérve Marsovszky Magdaléna továbbgondolásra késztető hozzászólására, az a benyomásom, hogy nem a vicc ment ki a divatból. Olyanok is tömegével olvassák a Facebookon megjelenő tartalmakat, akik nem értik a viccet. Vagy nagyon is értik, és rossz néven veszik.
Tíz mondat az iróniáról
Akit lekötnek a pártja ügyei, azt idegesíti az irónia. (Konrád György író, Magyar Hírlap, 1990. június 16.)
Ez a hét rendszerváltást megélt, szerény és rokonszenves ember, akinek rajzára nem jellemző a nevéből következő rosszindulat, irigység, kárörvendezés, sokkal inkább az elgondolkoztató irónia. (Kovács Dénes újságíró Kaján Tiborról, FigyelőNet, 2005. május 26.)
A teológiában nem viccelünk, a politikába belefér az irónia. (Semjén Zsolt KDNP-politikus, Index.hu, 2007. december 28.)
A magyarok nem ismerik az iróniát - a képzetteket kivéve. (Kertész Imre író, Die Welt, 2009. november 10.)
Nem tudok nem egyetérteni a szavaiban rejlő iróniával. Túlontúl sok hibát követtem el politikusként, megérdemlem a kritikát. (Kóka János volt gazdasági miniszter, FN24.hu, 2011. november 7.)
A politikában veszélyes fegyver az irónia, mert sokan nem értik, hogy van egy második jelentése a szövegnek. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, ATV, 2015. március 30.)
A normális kommentelő néha még az iróniát is felismeri. (Pusztai Olivér blogger, Stíler.bog, 2018. június 30.)
Az ellenkezőjét vagy mást mondani ahhoz képest, mint amit/amire gondolunk. (Minya Károly nyelvész, Magyar Idők, 2019. január 12.)
Feri szereti az iróniát, kifordítani a mondatot. (Dobrev Klára DK-politikus, Magyar Hang, 2019. április 5.)
A Facebookon a vicc nemigen működik. (Marsovszky Magdaléna szociológus, Facebook.com, 2022. szeptember 22.)
