Médianapló

Médianapló - Fül vagy fej? - egy levajazott szólás nyomában

2022. szeptember 08. 11:00 - Zöldi László

Szegeden, nyilván az egyetem miatt mindig akadtak jó újságírók. Hollósi Zsolt az egyik legjobb kulturális újságíró Magyarországon. Amit ő nem tud, azt nem is érdemes tudni például a zenei életről vagy a szegedi szabadtéri játékokról. Alaposságára jellemző, hogy rendszeresen bújja szakmánk rohamosan gyarapodó kézikönyveit.

A minap fészbukos üzenőfalán panaszolta, hogy 7990 forintért megvette a Szólások, közmondások eredete című kötetet, és „a 15. oldal után a 49. következik, majd a 80. után újra indul a 49. oldallal”. Gyakran forgatom Bárdosi Vilmos nyelvész művelődéstörténeti áttekintését, és nincs okom a bosszúságra. Bizonyára azért nincs, mert a 2015-ös kiadást olvasgatom. Ha Hollósi kolléga immár a sokadik kiadást vette meg, akkor ez azt is jelenti, hogy a vaskos és tartalmas kötet népszerűségnek örvend a tájékozódni vágyók körében.

Itt van például egy mondat, amely szó szerint fejtörést okozott. Az Index.hu szeptember 6-i számában Gáspár Gergő újságíró cikkének ezt a címet adta: „Görögországban fogták el a magyar bűnözőt, van bőven vaj a füle mögött.” A szólás eredetéről némi iróniával azt írja Bárdosi professzor, hogy „új keletű nyelvi szülemény”. Szerinte az ősforrás egy piac. Valaki vajat lopott, és a kalapja alá rejtette. A tűző napon azonban elolvadt az a fránya vaj, és azért leplezték le a tolVAJt, mert az arcára csorgott. A szólás német közvetítéssel jutott el hozzánk, és így fordítottuk magyarra: Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra. Akinek tehát gyanús ügyei vannak, jobban jár, ha nem keresi a nyilvánosságot.

Az Index ifjú munkatársa rangos társaságban találhatja magát. A tapasztalt újságírók közül a vaj fül mögötti változatát szorgalmazta Dull Szabolcs, Méhes Gábor, Mérő Vera, Péterfi Judit, Rónai Egon és Tamás Ervin. Ők pedig politikusok társaságában találhatták magukat. Szintén „fülezett” Bajnai Gordon, Bokros Lajos, Brenner Koloman, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely, Kunhalmi Ágnes, Molnár Zsolt és Vadai Ágnes. A téves szólások gyűjteményét azért nem mellékelem a bejegyzés utáni összeállításban, mert vannak olyan közéleti személyiségek is, akik helyesen és pontosan értelmezik a nagy hírre vergődött piaci jelenetet. Övék alább a csokornyi idézet.

 

Tíz mondat a vajazott fejről

 

Torgyánnak tíz kiló vaj van a fején. (Csintalan Sándor szocialista politikus, Zalai Hírlap, 1995. július 22.)

Néhány nap múlva eljön az igazság pillanata. Kiderül, hogy ki akarja a politikai elit tüdőszűrését, és ki az, akinek vaj van a fején. (Répássy Róbert Fidesz-politikus az országgyűlési képviselők vagyonbevallásáról, Népszabadság, 2000. december 2.)

A tüdőszűrés a tüdőre vonatkozik. Ha Dr. Répássy képviselőtársam arra kíváncsi, hogy kinek van vaj a fején, akkor a fejét kell nézni. (Kuncze Gábor SZDSZ-politikus, Népszabadság, 2000. december 2.)

Ha nincs vaj a fejükön, félnivalójuk sincs. (Csontos János újságíró, Magyar Idők, 2016. június 11.)

Ha a fejünkön egy deka vaj lenne, akkor nem sétálnánk a napon. (Majtényi László alkotmányjogász, az ellenzék volt köztársasági elnökjelöltje, ATV, 2017. szeptember 21.)

Szinte mindenkinek vaj van a fején. (Deák Dániel szociológus az Orbán-rendszerbe épülőkről, Magyar Nemzet, 2018. február 3.)

Sok vaj gallért tud győzni, ha sikerül napra vinni a fejet. (Lévai Júlia újságíró, Facebook.com, 2019. április 3.)

Ha van egy csöpp esze, nem kavar botrányt - akinek vaj van a fején, ne menjen a napra. (Horváth Gábor újságíró Lukasenka fiáról, a Belarusz Olimpiai Bizottság elnökéről, Népszava, 2021. augusztus 4.)

Ne higgyük, hogy a magánéletben való kurkászás csak annak árthat, akinek vaj van a fején. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2021. december 4.)

A háború mindig jól jön azoknak, akiknek éppen valami vaj van a fejükön. (Iványi Gábor lelkipásztor, Jelen, 2022. március 24.)

komment
süti beállítások módosítása