Médianapló

Médianapló - Kálmán Olga csúcsai

2022. augusztus 04. 10:26 - Zöldi László

A Mérce szociális érzékkel értelmezi a mai magyar valóságot. A rokonszenves szellemi műhely egyik munkatársa a digitális újságírókra jellemző címmel foglalta össze a mondandóját: „A DK egyenes beszéd helyett megpróbálja elsunnyogni egy egyedülálló anya és gyermeke kilakoltatását”. A szerkesztőség videófelvételt is mellékelt a cikkhez.

Öt ember áll a Parlament épülete előtt. Az ellenzéki pártokat képviselik, közösen javasoltak ugyanis az országgyűlésnek egy rendkívüli ülésnapot, tárgyalandó a kormányzati megszorító intézkedések nyomán kialakult helyzetet. A mércés újságíró kivárta a sorát. Előre engedte a kollégáit, akik a kezdeményezéssel kapcsolatos kérdéseket tették föl, majd előállt azzal, amit utólag a cikk címében fogalmazott meg. A főváros egyik kerületében a DK-s polgármester a törvény szigorával, de szerinte nem föltétlenül a törvény szellemében hozott kilátástalan helyzetbe egy csonka családot.

A Demokratikus Koalíció szóvivője a mikrofonhoz lépett, és rövidre zárta a kellemetlen epizódot. Azt mondta, hogy csak a rendkívüli ülésnappal kapcsolatos kérdésekre szeretne válaszolni. Kálmán Olgát ismeri az ország, előéletére utal a cikk címében olvasható egyenes beszéd, A ma is létező tévéműsor a tízes években az ő nevével forrt össze. Még egy világcsúcsot is beállított. A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc közös választási listát ajánlott az MSZP-nek, a rámenős műsorvezető erről faggatta Tóbiás József szocialista politikust. Az MSZP Pest megyei szervezetének vezetője 2013. szeptember 2-án este beszélt mellé az Egyenes beszédben .

A riporter nem hagyta magát. A verejtékező interjúalany kilenc perc alatt tizenháromszor hallotta ugyanazt a kérdést, mire végül is kibökte, hogy nem lesz közösködés. Ezzel Kálmán Olga beállította egy BBC-s műsorvezető világcsúcsát, akinek a nevét csak azért nem írom ide, mert utólag bevallotta, hogy irigylésre méltó szakmai teljesítményét kényszer szülte. A műsorszerkesztő rámondta a fülére, hogy a következő beszélgetőpartner még nem érkezett meg, húzza tehát az időt.

A hajdani kolléganő életművét tisztelem annyira, hogy eszembe se jut kioktatni az újságírásról. Inkább a bejegyzésem utáni összeállításban idézem a közös szakmánkról mondott szavait. Csupán annyit fűzök hozzájuk, hogy a világcsúcs beállítása mellett most egyéni csúcsot is fölállított. Új, politikusi foglalkozásában 34 másodperc alatt veszítette el a műsorvezetés közben szerzett tekintélyét.     

 

Tíz mondat Kálmán Olgától

 

Ezt is keményen kérdezem, meg azt is, politikailag nincs különbség. (Nyugat.hu, 2007. január 7.)

A nézőknek csinálom a műsort, ezért aztán megpróbálok úgy kérdezni, mintha ők kérdeznének. (168 Óra Online, 2008. július 10.)

Nincs bevált sablonom arra, hogyan álmosítsam el annyira a politikusokat, hogy elfelejtsék eltitkolni a mondandójukat. (Vasárnapi Hírek, 2010. szeptember 5.)

Hogy a köz által választott, a köz pénzéből fizetett politikus bejön, és kérdésekre válaszol - hát nem ez a világ rendje? (Magyar Narancs, 2012. október 25.)

Én munkáltatója vagyok a politikusnak - mint választópolgár. (Index.hu, 2013. december 1.)

Egyszerre nem lehet valaki politikus és véleménynyilvánító újságíró. (Heti Válasz, 2013. december 12.)

Azzal a politikussal nehéz, aki nem akar válaszolni. (Hetek, 2014. január 3.)

Minden este újságírónak álcázom magam. (ATV, 2015. augusztus 13.)

Én újságíró vagyok, a politika pedig a túloldal. (24.hu, 2019. április 1.)

Én szerettem újságíró lenni. (168 Óra, 2019. június 20.)

 

 

komment
süti beállítások módosítása