Médianapló

Médianapló - A sajtószabadság összefér-e a krumplihéjjal?

2022. június 29. 10:40 - Zöldi László

A nyilvánosság ferencvárosi válságát tükröző vitában közszájon forgott egy hasonlat. Az önkormányzati lapot nem érdemes alaposabban tanulmányozni. Arra való, hogy kiterítsék a konyhaasztalra, és az ebédhez való krumpli meghámozása után a héját rajta helyezzék el. Ilyen lapot Vágvölgyi B. András nem akart csinálni, ezért május végén kirúgták. A IX. kerület civil (pártoktól független) polgármestere megvétózta a döntést.

Ott tartunk, hogy az ellene szegülő önkormányzati testület kitalált egy jól hangzó és fizető állást a volt főszerkesztőnek. Aki pedig kirúgta, az önkormányzati médiaközpont ügyvezetője, annak helyére hozták Kálmán Olga férjét. Ne menjünk bele, hogy a hajdani tévés műsorvezető a Demokratikus Koalíció politikusa, adásrendező férje pedig szintén otthonos a nyilvánosság fórumain! A lényeg nem az, hogy ők szakemberek, hanem hogy a pártok nem viselik el a tőlük független nyilvánosságot.

Az új főszerkesztőt már nem az a szakmai bizottság választaná ki, amelyet Majtényi László irányított. Ő az, aki 2009 őszén inkább lemondott az Országos Rádió- és Televízió Testület (az akkori médiahatóság) elnökségéről, mintsem hogy szentesítse az MSZP és a Fidesz mutyiját két kereskedelmi rádió megszerzéséről. Az általa vezetett bírálók a 2019-es önkormányzati választás után Vágvölgyiben látták a kibontakozás lehetőségét.

Nemcsak ferencvárosi jelenség, hogy ahol ellenzéki pártok politikusai adják a városházi többséget, ott a civil polgármestertől vissza akarják venni a tőlük elszabadult újságot. Ebben számíthatnak a kisebbségben lévő kormánypárti politikusokra is. Ha pedig sikerül alkalmassá tenni a krumplihéj tárolására, akkor a 2024-ben esedékes helyhatósági választáson azt is eldönthetik majd, hogy az önkormányzati lap melyik fél nótáját fújja.

Vágvölgyi kolléga nem árult zsákbamacskát. A rendszerváltás idején alapította a Magyar Narancsot, majd miután „Orbánék sikertelenül próbálták maguk alá gyűrni a szerkesztőséget” (24.hu, 2022.05.15.), MaNcs rövidítéssel független hetilapot szerkesztett. Ugyanebben az interjúban elárulta, hogy ő Ferencvárosban is csak olyan újságot képes csinálni, amelybe nem szólnak bele a helyi politikusok. Lehet persze arról vitatkozni, vajon mire való az önkormányzati lap.

Az a benyomásom, hogy jó, ha a kéziratokat a megjelenés előtt nem böngészi a polgármester meg a két frakcióvezető. Az is jó, ha olvasmányos. S az sem baj, ha az elolvasás után a krumplihéjjal együtt a szemétkosárban landol.

 

Tíz mondat a ferencvárosi sajtóhelyzetről

 

A lapkészítést egyszerűsíti, hogy a fideszesek bojkottálják a saját kerületük lapját, nem nyilatkoznak nekünk. (Vágvölgyi B. András újságíró, 24.hu, 2022. május 15.)

A legtöbb kérdésben egymásnak feszült az ellenzéki és a kormánypárti frakció, abban viszont közös nevezőre jutottak, hogy az öntörvényű főszerkesztőt el kéne takarítani az útból. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2022. június 8.)

2020 óta Ferencvárosban nincsen polgármesteri interjúkkal és helyi propagandával tűzdelt kerületi lap, helyette a független, sokak szerint minőségi tartalmat előállító 9 magazin jelent meg. (Weiler Vilmos újságíró, Telex.hu, 2022. június 22.)

A pártatlanság jegyében Kálmán Olga férje lett a médiacég ügyvezető igazgatója. (Döme Zsuzsanna ferencvárosi alpolgármester, Facebook.com, 2022. június 22.)

A sajtó politikától való függetlenségéről gyakran szónokló politikusok a hatalom birtokában már kevésbé kedvelik a befolyástól mentes, szakmai szabályok szerint irányított médiumokat. (Bakró Nagy Attila újságíró, Transzparens Újságírásért, 2022. június 23.)

Ahol nincs Fidesz, ott az ellenzék csinál magának médiaháborút. (Szurovecz Illés újságíró, 444.hu, 2022. június 22.)

Vágvölgyi B. András nem kerül vissza a főszerkesztői pozícióba, és az újságíró szakma helyett politikusok fognak dönteni a következő főszerkesztő személyéről. (Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Facebook.com, 2022. június 23.)

Baranyi Krisztina annak az autonóm, bátor és tisztességes politikusnak a példája, akik megmutatják, hogy miként válhatunk meg az autokráciától. (Kardos András filozófus, Facebook.com, 2022. június 24.)

Baranyi Krisztina konkrétan elszabadult hajóágyú, aki azzal, hogy folyamatosan a többségét biztosító pártokat gyalázza, lassan minden bizalmat elveszít. (Bálint Andrea blogger, Médialógus, 2022. június 24.)

2024-ben önkormányzati választások lesznek, akkor pedig nem mindegy, hogy független vagy egyik oldalhoz húzó újság kerül-e a postaládákba. (Bozzay Balázs újságíró, Telex.hu, 2022. június 24.)

komment
süti beállítások módosítása