Médianapló

Médianapló - A háborús bűnösöket kik fogták el és hozták haza 1945-ben?

2022. június 22. 11:13 - Zöldi László

Tegnap arról tűnődtem, amit Lázár György firtatott Péter Gábor rendőr főkapitány-helyettes és az amerikai titkosszolgálat kapcsolatáról. A kaliforniai magyar közgazdász fél évtizede már írt erről a Szombat című folyóiratba. Jó néven venném, ha segítene annak megválaszolásában is, kik voltak a magyarul kifogástalanul beszélő amerikai tisztek, akik 1945 őszétől karácsonyig repülőn, majd teherautón szállították haza a háborús bűnösöket.

Rengeteg Európából menekült fiatalember jelentkezett az amerikai hadseregbe. Egy Donovan nevű ezredes kiválasztott közülük 900 zsidó vallásút, szociálpszichológusok javasolták ugyanis, hogy a Hítler megszállta országokban maradt rokonaik sorsa miatt kérlelhetetlenebbek lesznek. Gerillaharcra a pennsylvaniai Camp Sharpe-ben képezték ki, majd ejtőernyővel dobták le őket abba az országba, melynek nyelvét és kultúráját ismerték. Sokan nem érték meg a háború végét, az életben maradtakat pedig az OSS rövidítésű katonai titkosszolgálat az ausztriai Salzburg mellett gyűjtötte össze.

Donovan tábornok 18 európai ország leszármazottjait sorolta hétfőnyi különítményekbe. A harcedzett katonák kapták a feladatot, hogy a 170 ezer négyzetkilométernyi amerikai zónában szedjék össze az óhaza bujkáló bűnöseit. A magyar szekció főnöke az 57 éves ügyvéd, Martin Himler lett. A Szombat-cikk azt sejteti, hogy őt elég jól ismeri Lázár György, ám érdemes megemlíteni a beosztottjait is. Helyettese Georg W. Granville hadnagy volt. Az angol nevét többféleképpen írták a korabeli magyar sajtóban, egyébként pedig „Grósz papa” fia.

Közismert apja az újlipótvárosi Odense-kávéházat működtette, a mai jazzklub épületében. Granville főhadnagyként utazott vissza Amerikába, és szőrmekereskedő lett New York-ban. Himler Márton másik helyettese George Gerbner hadnagy volt, aki médiatudósként a világhírig vitte. Személyesen ismertem, egy éjszakai beszélgetésen számolt be a katonai előéletéről. 1947-ig maradt Magyarországon, amerikai egyenruhában feszítő főhadnagyként a társasági élet snájdig alakja lett. A Fővárosi Operettszínházból nősült.

A többiek: Bochkor Károly, Ecséry Miklós, Herzog Béla (Knight hadnagy) és Nemes János a repülőgépen párosával egymáshoz bilincselt foglyokat tartották szemmel, kezükben géppisztollyal. Majd amikor teherautón hozták haza a háborús bűnösöket, ők ültek a volánnál. Jó volna tudni, vajon a sorsuk miként alakult a tengeren túl, esetleg már itthon.

              

Tíz mondat az 1945-ös sajtóból

 

A rendőrség politikai osztálya minden előkészületet megtett a háborús bűnösök fogadására, a repülőgép azonban nem érkezett meg. (Kis Újság, 1945. október 2.)

Tegnap délután négy órakor beszéltem telefonon Greenville hadnaggyal, aki távollétemben az ottani /salzburgi/ magyar szekció vezetője, s azt az információt kaptam, hogy a Szálasiék részére kijelölt gép képtelen felszállni a zuhogó eső miatt. (Martin Himler amerikai őrnagy, Világosság, 1945. október 3.)

/A salzburgi táborban megakadályozott szökésről/ Az első magyar csoport hazaszállítását megelőző éjszakán a magyar háborús bűnösök kitörtek. A drótsövényhez legközelebb Szálasi Ferenc „nemzetvezető” testvére jutott. (Képes Figyelő, 1945. október 3.)

Himler azért jött Magyarországra, hogy a magyar hatóságoknak elmondja nyomozásának eredményét, és rendelkezésünkre bocsássa a háborús bűnözőknél talált feljegyzéseket és történelmi dokumentumokat. (Fahidy József újságíró, Világ, 1945. október 4.)

/Egy „mosolygó, 20-25 éves, magyar származású amerikai katona”/ Megyünk vissza Salzburgba, hogy a még őrizetben tartott 546 bűnös Magyarországra való szállításánál segítsünk. (Világ, 1945. október 5.)

Elfogunk mindenkit, akinek része van az ország feldúlásában. (George Gerbner amerikai hadnagy, Fényszóró, 1945. október 10.)

Himler Márton, az amerikai politikai nyomozók magyar csoportjának főnöke befejezte vállalt munkásságát. Hír szerint mozgalmat indít az amerikai magyarok körében az óhazai ínségesek jelentős támogatására. (Kis Újság, 1945. október 21.)

Hirtelen kinyílt a nagy kabinajtó, és megjelent egy amerikai repülőtiszt papírlappal a kezében. Jelentést tett Czerniuk ezredesnek, majd a háborús bűnösök névsorát tartalmazó listát átadta Péter Gábor főkapitány-helyettesnek. (Zsolnai László újságíró, Világosság, 1945. október 23.)

A háborús bűnösök újabb csoportja ma reggel teherautókon elindult Pest felé. Péter Gábor vezérőrnagy a politikai osztály több tagjával együtt ma délben az újabb szállítmány elé ment Komáromba. (Világ, 1945. november 22.)

/Imrédy Béla volt miniszterelnök tárgyalásáról/ Az amerikai misszió teljes létszámban jelent meg. Towsend ezredes, a misszió vezetője, Kovács alezredes és Grainville hadnagy is, aki a háborús főbűnösöket repülőgépen Budapestre hozta. (Szabadság, 1945. november 24.)

 

komment
süti beállítások módosítása