Médianapló

Médianapló - Rákosi nyála miért csorgott?

2022. június 21. 11:13 - Zöldi László

Moldova György utóélete kezd érdekessé válni. A Mérce.hu egyik szerzője, Tóth Csaba Tibor górcső alá vette az író életművét, és elakadt a Beszélő című szamizdat hajdani közleményénél. Ennek szerzője, Radnóti Sándor elmarasztalta az írót, ez pedig most nem tetszik a publicistának, akinek cikkét a neves esztéta föltette a közösségi üzenőfalára. Vita bontakozott ki, ennek a mellékszála foglalkoztat.

George Lazar Kaliforniában élő hazánkfia ezt írta: „Nekem az is furcsa, hogy Budapesten szinte semmi sem olvasható Péter Gábor és a ’korai ÁVO’ amerikai (OSS - CIA előd) kapcsolatáról, különösen a magyar háborús bűnösök felkutatásában.” A Magyar Filmhíradó világhálón hozzáférhető felvétele tanúsítja, hogy 1945. október 3-án egy Douglas típusú bombázó szállt le a mátyásföldi repülőtéren. Belsejéből 18 borotválatlan, gyűrött ruhájú férfi kászálódott elő. Amerikai katonák hoztak őket a salzburgi gyűjtőtáborból. A nagyok (Truman, Churchill és Sztálin) ugyanis megegyeztek, hogy az első számú háborús bűnösöket Nürnbergben állítják bíróság elé, a többieket pedig kiszolgáltatják a nemzeti hatóságoknak.

Bárány Balázs történész idézi Rákosi Mátyás levelét Dimitrov bolgár vezetőhöz: „Amikor olvastam, hogy Bulgáriában minden minisztert sikerült elfogni, csorgott a nyálam… Reméljük, hogy kiadják nekünk a fasiszta vezetőket, s akkor megrendezzük a pert.” (Azonnali.hu, 2021. január 10.) Az amerikai zóna német nyelvterületen 170 ezer négyzetkilométernyi lett, és a megszálló hadsereg titkosszolgálata, az OSS héttagú különítményeket szervezett Európából elszármazott katonákból. Közéjük tartozott „öt-hat magyarul is jól beszélő pesti fiatalember” (az idézet Fiala Ferenc nyilas újságíró emlékiratából való). Ők kutatták fel a magyar háborús bűnösöket.

A mátyásföld repülőtéren még nem a belügyminisztériumtól függetlenített ÁVH (Államvédelmi Hatóság) szinte teljhatalmú, rettegett vezetője, Péter Gábor fogadta őket, hanem Péter Gábor, a politikai rendőrségnek nevezett ÁVO (Államvédelmi Osztály) vezetője. A szabóból lett rendőrtisztet csak néhány héttel később neveztek ki vezérőrnaggyá. S bár osztályvezetői minőségében meglátogatta a salzburgi gyűjtőtábort, a jelek arra utalnak, hogy Rákosi egy másik bizalmi emberét, Horváth Mártont bízta meg azzal, hogy a háborús bűnösök ügyében tartson kapcsolatot az amerikai kormányzattal. Ami pedig a magyarul anyanyelvi szinten beszélő amerikai nácivadászokat illeti, róluk a holnapi bejegyzésben írok.                  

komment
süti beállítások módosítása