Székely Ervin a Partium egyik legtekintélyesebb politikusa. Cikkét ma hajnalban küldte át a marosvásárhelyi ÚjHét.com szerkesztője. A nagyszalontai szerző összehasonlítja a politikusokat és az írókat. Szerinte abban azonosíthatóak, hogy munkaeszközük a szó. Abban viszont megkülönböztethetőek, hogy „A politikusnak többnyire beszélnie kell, az írónak pedig írnia.” Amikor az írót említi, akkor inkább az újságíróra gondolok, és a politikusok íráskészségéről tűnődöm.
Egy divatos felfogás szerint az újságírók szerepe csökkenőben van. A politikusok kezdik lerázni magukról az interjú béklyóját, immár közvetlenül szólnak a választópolgárokhoz. Az újságírók ugyanis akarva-akaratlanul eltorzítják az álláspontjukat. Nem pontosan az és nem úgy jelenik meg, amit és ahogy a politikusok fogalmaztak. „Szerencsére” a közösségi oldalak megteremtik a lehetőséget, hogy közvetlenül fordulhassanak a szép számú követőikhez.
Ebben van igazság, de figyelemmel kísérve a közéleti személyiségek fészbukos bejegyzéseit, úgy vélem, hogy az újságírók szerepe nem szűnt meg, csupán átalakult. Nem örülök neki, ettől azonban a jelenség még létezik. Mert a parlamenti képviselőknek telik arra, hogy maguk mellé vegyenek újságírókat, akik szerkesztik, írják (vagy megjelenés előtt átírják) a Gazda nyilvánosságnak szánt sorait. Például a miniszterelnök fészbukos oldalát valóságos hadsereg gondozza.
A külügyminiszter kommunikációs stábjában is tucatnyi szakember szorgoskodik. S ha az igazságügyi miniszter asszony napjában többször „ír” az üzenőfalára, és üzeneteinek angol fordítása is napvilágot lát, akkor az ő stábja sem szűkölködik kommunikációs szakemberekben. A bejegyzés utáni összeállításból kirajzolódik, hogy még egy mezei képviselő is három újságírót foglalkoztat, és egy másik a botrány miatt a „grafikus kollégára” tolja a felelősséget.
A másik politikai oldalnak szintén akadnak lehetőségei. Például a budapesti főpolgármester is megengedheti magának az újságírók házilagos foglalkoztatását. A szocialisták egyetlen brüsszeli képviselője pedig felfogadta a Népszabadság hajdani szerkesztőségéből az egyik legjobb politikai szakírót. A legprofibb közösségi megnyilvánulások tehát nem föltétlenül a politikusok íráskészségét bizonyítják, hanem a törvényileg biztosított járulékos jövedelmükből fizetett újságírók felkészültségét.
Az a benyomásom, hogy az állami ellátásból kiszorult közéleti személyiségek íráskészségéről többet árulnak el az amatőr közösségi megnyilvánulások.
Tíz mondat a Facebookról
A Facebook kötetlenebb stílus. (Sallai R. Benedek LMP-politikus, ATV, 2015. augusztus 19.)
A Facebook kommunista közösségi oldal lett sajnos. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2018. március 16.)
Orbán kiakadt a Facebookra, amit a Facebookon jelentett be. (Kovács István újságíró, Zoom.hu, 2018. március 22.)
Mi is használjuk a Facebookot, leginkább azt használjuk. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, InfoRádió, 2018. március 27.)
Nem lehet Facebook-oldal nélkül politizálni. (Cseh Katalin Momentum-politikus, Népszava, 2019. április 24.)
Már nem a Magyar Közlöny a legfőbb jogforrás, hanem egy-két kormánytag Facebook-oldala. (Papp Zsolt újságíró, Népszava, 2020. december 23.)
A facebookos tevékenységemben három munkatársam is segít. (Hoppál Péter Fidesz-politikus, volt kulturális államtitkár, SzabadPécs.hu, 2020. június 16.)
Természetesen nem szándékos a képválasztás, hanem a grafikus kolléga tévedése. (Vinnai Győző Fidesz-politikus, Facebook.com, 2021. június 20.)
A megszállóknak most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2021. október 23.)
A Facebookon kihozzuk nagyjától nullára a meccset. (Karácsony Gergely Párbeszéd- politikus, budapesti főpolgármester, ATV, 2022. január 6.)
