Barát Józsefet 1974 óta ismerem. Épp ugyanabból a városból, Berlinből tudósítottunk, és sokat beszélgettünk. Azóta több országban is belekóstolt az évekig tartó kiküldetésbe. Majd pályafutását a címben említett hetilapnál folytatta, és a törzsgárda megbecsült tagja lett. Most pedig egy helyi (kerületi) újság főszerkesztője, és szomorúan mondta korábbi munkahelyéről: „Azt hitték, hogy a 168 Óra néven megveszik majd azt, ami nem a 168 Óra? (HírKlikk.hu, 2022.05.20.)
Mióta az alapítók, Mester Ákos és Bölcs István megváltak a szombat délutáni rádióműsorból lett közéleti magazintól, válságról válságra bukdácsol. Példányszáma hétezerre csökkent, holott a legszebb papíron jelenik meg, és színvilága kiemeli a hetilapok mezőnyéből. „Csak” tartalmilag keresi önmagát. Jóskánál mégis visszafogottabb volnék, mert a jelenlegi tulajdonos papájával éveket töltöttünk egy ifjúsági hetilap szerkesztőségében. A sajtós környezetből érkezett menedzser azért eresztette szélnek a státuszban lévő munkatársakat, mert teret akar adni a külsős szerzőknek.
Így is lehet fogalmazni, hogy kevés pénzből próbál jó újságot csinálni. Szerencsésebbnek tartom azonban, ha nem újságírók kerülnek az utcára, hanem az újság. Olyan szerkesztőségben nőttem föl, ahol a belső munkatársak versenyeztek a külsőkkel. Úgy szerkesztettünk rovatot, hogy csupán akkor jelenhettünk meg saját anyaggal, ha elértük az írók publicisztikai színvonalát. A versengésből heti 60 ezer példány és országos hírnév született. A 168 Órát más jellemezte: a rádióból átörökített interjú és a tárca. Az utóbbi az a műfaj, amelyben az újságíró egyes szám első személyben fogalmazhat.
Bölcsék mesterien párosították az alaposságot a kedéllyel, és a 168 Órából akkor fogyott el a legtöbb példány, amikor a literátus újságírók és a sajtóhoz vonzódó írók kiegészítették egymást. A bukdácsolás azzal magyarázható, hogy a mérleg nyelve hol a tényszerűség, hol a hangulat felé billen el. A legújabb számot már nem is találtam meg a bolti polcon. A vezető szerint bizonytalan sorsú lapot nem érdemes megrendelni. Ennél bizakodóbb vagyok, bár a végre meglelt hetilap lehangolt.
Szellős a tördelése, és a hófehér papíron megnyugtatnak a színei, csak éppen az egyharmadán elterpeszkedő Elon Musk-jelenséget az Amerikát kiválóan ismerő Barát József sokkal rövidebben és olvasmányosabban írta volna meg. Ráadásul az aránytévesztett szöveg nem igazán fejezi ki országunk közhangulatát.
Tíz mondat az újságról
A független sajtót úgy képzelem el, hogy az újság független, de az újságíró rokonszenvezhet bizonyos pártokkal. (Balogh Ödön veszprémi újságíró, Napló, 1990. április 24.)
Van, akinek az újság a tévé vagy a rádió folytatása más eszközökkel. (Bodor Pál író, Nógrád Megyei Hírlap, 1996. május 6.)
Az olvasók nélkül olyan az újság, mint a katona puska nélkül. (Hámori Zoltán kecskeméti újságíró, Petőfi Népe, 2004. szeptember 13.)
Régebben ugyancsak volt sok ostobaság az újságokban, de akkor főként hivatalos helyekről. (Del Medico Imre sajtólevelező, Nők Lapja, 2010. október 6.)
A magyar sajtó német véren nőtt fel, amikor a kép nélküli, szövegcentrikus újság volt a példakép. (Keleti Éva fotóriporter, Hetek, 2011. szeptember 2.)
Európainak lenni - a kávéházi újságok illata. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, YouTube.com, 2012. szeptember 15.)
Az ember egy újságban is csak arról beszéljen, amit baráti társaságban is szívesen elmond. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Vas Népe, 2012. szeptember 13.)
Nem a seregnek írjuk az újságot. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, 2016. július 9.)
Az újságot egyre kevésbé lehet olvasni, az irodalmat pedig nem olvassák. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2019. november 23.)
Egy újság nem is legyen ellenzéki, csak ne legyen kormánypárti! (Ungár Péter LMP-politikus, ATV, 2020. július 24.)
