Médianapló

Médianapló - Az Ujhelyi-Berci tandemből lesz-e tricikli?

2022. április 26. 10:35 - Zöldi László

Miután Ujhelyi István bejelentkezett az MSZP elnöki székére, az ATV esti műsorvezetője megkérdezte Tóth Bertalant, a szocialisták jelenlegi elnökét, vajon mit szól hozzá. A tetemre hívott politikus azért nem kifogásolta a vetélytárs jelentkezését, mert az országgyűlési frakció vezetője szeretne maradni. Ez aligha érte meglepetésként az elnökjelöltet, egy nappal korábban ugyanis elképzelhetőnek tartotta az „Ujhelyi-Berci tandemet”.

A műsorvezető ekkor firtatta, hogy a hivatalban lévő elnök miért nem mondott le a választási vereség estéjén. Az volt a benyomásom, hogy a szocialista pártelnökök elismerésre méltó gyakorlatából indult ki. 2010-ben, az első Fidesz-kétharmad után Lendvai Ildikó lemondott, a 2014-es után Mesterházy Attila szintén, 2018-ban pedig Molnár Gyula nyújtotta be a lemondását. A negyedik kétharmadra úgy reagált Tóth Bertalan, hogy ő bizony kivárja az ősszel esedékes tisztújítást. S mert a műsorvezető érdemibb választ kért tőle, magyarázkodásba kezdett.

Ő félmilliárdos adóssággal vette át a pártot, ezt végre sikerült kigazdálkodni. Néhány hónap múlva ama megnyugtató tudattal adja majd át a pártvezetést, hogy sikerült rendbe hozni az MSZP szénáját. Szóba sem került, hogy a magyar szocialisták pártja milyen értékeket próbált képviselni az országgyűlésben és a Parlament falain kívül. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Tóth Bertalannak nincsenek elvei. Csupán azt, hogy a fáktól (a menedzseri teendőktől) nem látta az erdőt. Holott az MSZP-nek eddig sem főkönyvelőre volt szüksége, hanem a baloldali értékek kreatív képviselőjére.   

Annyi persze kiviláglott, hogy neki se volna ellenére az Ujhelyi-Berci tandem. A tandem ugyebár azt jelenti, hogy az átlagosnál hosszabb vázú kerékpár két hajtókarját lánc köti össze, és ugyanazon az áttételen működik a két egymás mögötti ülés gazdája. A tempót az elől ülő diktálja, elvégre - fejtegette a jelenlegi pártelnök - „Nem a frakciónak van pártja, hanem a pártnak frakciója.” Csakhogy az MSZP társelnöki rendszerben működik. Tóth Bertalan vezetőtársa pedig Kunhalmi Ágnes, aki hozzá hasonlóan nem mondott le a választási vereség után, és azóta is hallgat arról, hogy vannak-e még elnöki ambíciói.

Egyelőre tehát az MSZP-nek van egy triciklije, egyetlen üléssel, amelyről Ujhelyi Istvánnak kéne célba tekernie a csomagtérben csücsülő társelnököt és frakcióvezetőt. Nem tudom, hogy milyen a lábmunkája, a jelek azonban azt sejtetik, hogy a sebesség aligha lesz szédítő.

 

Tíz mondat Tóth Bertalantól

 

Más baloldali politikát szeretnék. Olyat, ami nem az alkuról és a pozíciókról szól. (Magyar Távirati Iroda, 2009. május 28.)

Csapatjátékos vagyok, de a magam ura. (Magyar Idők, 2016. szeptember 12.)

Az MSZP a legnagyobb, legszervezettebb és legfelkészültebb demokratikus ellenzéki párt. (Népszava, 2017. december 19.)

Olyan MSZP-t akarok, amely a kormányváltás motorja lehet. (Facebook.com, 2018. június 17.)

Mi, szocialisták új politikát hirdettünk, sikerre vittük az előválasztást, és megteremtettük az ellenzéki akcióegységet. (Népszava, 2019. március 6.)

Senki sem tekintheti lábtörlőjének a Magyar Szocialista Pártot. (Szeged Televízió, 2020. február 21.)

Szombattól kezdve a Magyar Szocialista Párt az építkezésen dolgozik. (HírKlikk.hu, 2020.  szeptember 17.)

Mi, szocialisták végig a motorja voltunk az ellenzéki összefogásnak. (Facebook.com, 2021. október 28.)

Az, hogy legyen megújulás, támogatandó cél. (ATV, 2022. április 25.)

Le kell építenünk, de a hálózatot meg tudjuk őrizni. (ATV, 2022. április 25.)

 

komment
süti beállítások módosítása