Médianapló

Médianapló - Megújulhat-e a baloldal?

2022. április 07. 10:33 - Zöldi László

Bödőcs Tibor elbúcsúzott a nyilvánosságtól. Országunk pillanatnyilag legdivatosabb humoristája tegnapelőtt videóüzenetben fejtette ki, hogy alkotószabadságra megy. Bár még nem tudja, vajon könyvet ír-e, vagy előkészíti a következő műsorát. Mindenesetre megcsipkedte mindkét politikai oldalt. Leginkább az a mondata ragadta meg az érdeklődésemet, amelyet a választási vesztesről imígyen fogalmazott meg: „Ahogy szokta, a ’baloldal’ ’megújul’.”

 Bejegyzésem után két összeállítás is olvasható. A válogatásokból kiderül, hogy az idézett személyiségek a rendszerváltás óta sokáig az MSZP-vel azonosították a baloldalt. A számítógép merevlemezén úgy néztem meg a több mint három évtized alatt összegyűjtött mondatokat a rendszerváltó pártról, hogy a keresőbe ezt írtam be: megúj. Így rajzolódik ki ugyanis, hogy a szocialista politikusok hányszor használták önmagukról és pártjukról a megújulás vagy megújítás kifejezést. Nos, 69-szer, ami azt sugallja, hogy működésük egyik varázsszavával van dolgunk.

Abban nincs semmi rendkívüli, ha egy politikai szervezet állandóan változik. Elvégre a folyamatos megújulás, megújítás akár a fejlődés záloga is lehet. Az arányokból azonban az is kisejlik, hogy az MSZP minél kevésbé lett a baloldal vezető ereje, a politikusai annál görcsösebben szerettek volna megújulni és megújítani. Keresték önmagukat, a baloldaliság mibenlétét, a győzelmi vagy a túlélési lehetőségeket. A négyszeri kétharmados kudarc arról árulkodik, hogy nem nagyon találták. Még valami kiderült az összeállításokból. Ahányan vannak, annyiféleképpen jellemezték a baloldalt, a baloldaliságot.

A meghatározások, körülírások annyira szerteágazóak, hogy nem is kísérletezem az összefoglalásukkal. Az a következtetés azonban levonható, hogy a 2010 utáni fejlemények nyomán immár Orbán-korszakról is beszélhetünk. Ezzel összefüggésben a baloldal és a „baloldal” közti különbséget abban vélem fölfedezni, hogy az igazi, tényleges baloldal a rendszer ellensége, az idézőjeles pedig a kormány ellenfele. Az előbbi a kapitalizmus Orbán-féle változatát teljes mértékben elutasítja, az utóbbi képviselői viszont 2010 óta jó pénzért érzik rosszul magukat az országgyűlésben.

Csodálkoznék, ha most, a legsúlyosabb vereség után vonulnának ki a parlamentből. A legújabb fizetésemelés (lekenyerezés) a mezei képviselőket is havi 1,3 milliós alapjövedelemmel kecsegteti.

 

 

Tíz mondat a baloldalról

 

Körmünkkel kapartuk ki a baloldalt a sztálinizmus romjai alól. (Géczi József szocialista politikus, Népszabadság, 1990. június 23.)

Nekünk újra szóba kell állni az emberekkel, mert ez a baloldal legfőbb ereje. (Horn Gyula szocialista politikus, volt miniszterelnök, Népszabadság, 2004. február 27.)

Amit itthon demokratikus baloldalnak neveznek, az egy derék, ügyetlen társaság. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, 168 Óra, 2008. június 5.)

Baloldaliként mit várjak egy olyan baloldaltól, amely belső életet él, nincs igazán kapcsolata a lakossággal? (Csányi Vilmos magatartáskutató, Népszava, 2011. március 28.) 

Az MSZP-nek kiszorító ereje volt a baloldalon, más szervezet nem kapott lábra mellette. (Lakner Zoltán politológus, Népszava, 2011. július 9.)

A régi-új baloldal úgy akarja legyőzni Orbán Viktort, hogy eközben megspórolta a győzelemhez szükséges munkát. (G. Fodor Gábor politológus, Heti Válasz, 2014. április 3.)

Nagyon régóta nem hallottam a baloldaltól baloldali mondatot. (Szunyogh Szabolcs újságíró, Klubrádió, 2016. október 31.)

A legtágabban értelmezett baloldalon három évtized után megszűnt az MSZP dominanciája. (Széky János újságíró, Paraméter.sk, 2020. augusztus 21.)

A baloldal egyre inkább a rendszer ellenzéke. (Vajnai Attila volt munkáspárti politikus, Facebook.com, 2020. augusztus 31.)

A tényleges baloldalt Magyarországon nagyítóval, ha nem mikroszkóppal kell keresni. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, február 24.)

 

 

Tíz mondat a megújulásról

 

Mire éppen meg akartunk volna újulni, megint megnyertük a választást. (Géczi József szocialista politikus, Magyar Hírlap, 2004. október 11.)

Az MSZP-nek nincs ereje a megújuláshoz. (Rózsa András újságíró, Klubháló.hu, 2010. október 11.)

Gondolatok nélkül a sokat emlegetett „megújulás” nem volna más, mint a belső huzakodások fedőneve. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2011. július 9.)

A megújulást csak úgy lehet hitelesíteni, ha új arcok képviselik ezt a politikát. (Mesterházy Attila szocialista politikus, Népszava, 2011. november 14.)

Amióta csak léteznek, ezt csinálják: megújulnak. (Nagy N. Péter újságíró a baloldalról, Népszabadság, 2014. május 3.)

Az MSZP minden hét végén megújul, elvan magával. (Kéri László politológus, ATV, 2014. május 7.)

Nem látunk olyan megújulást a baloldalon, ami bármiféle optimizmusra adna okot. (Szél Bernadett, az LMP társelnöke, InfoRádió, 2016. július 20.)

Most jutottunk el oda a sok-sok megújulási vargabetű után, hogy a talpáról a fejére állítsuk, no nem a világot, hanem magunkat. (Szekeres Imre szocialista politikus, Népszava, 2020. február 19.)

A baloldal próbálja megújulásként eladni önmagát. (Gajdics Ottó újságíró, Hír TV, 2021. december 14.)

Ahogy szokta, a „baloldal” „megújul”. (Bödőcs Tibor humorista, Facebook.com, 2022. április 5.)

komment
süti beállítások módosítása