Médianapló

Médianapló - A Klubrádió mivel kecsegteti az adakozó hallgatókat?

2022. április 06. 10:19 - Zöldi László

Arató András üzletember a kétezres évek elején alapított egy rádiót. Azóta tartja életben, nehezedő körülmények közepette. Idestova egy esztendeje a kormányzat a hallgatottabb analóg tartományból a korszerűbb, bár egyelőre kevésbé hallgatott digitális régióba száműzte a Klubrádiót. A tulajdonos tegnap délután négy és öt között beült a Bolgár-féle beszélgetős műsorba, és beszámolt az úgynevezett Túlélési gyakorlatról.

A pénzgyűjtést évente kétszer szervezik, pillanatnyilag 108 millió forint jött össze. Arató úr szerint 120 millió cél, és ha idén, a második gyűjtésnél sikerül majd összehozni ugyanennyit, akkor a gyéren csordogáló hirdetésekkel együtt 280-300 millió forintnyi költségvetésből lehetne működtetni a hangos vállalkozást. Azt is elmondta, hogy most több hallgatójuk van, mint tavaly ilyenkor volt. A legutóbbi hetekben, a választási kampány miatt ugyanis 25-30 százaléknyival nőtt az érdeklődés. De mihez képest? Van két bázisadat, vagy legalábbis kiinduló pont a méricskéléshez.

A digitális válság előtt a szerkesztőség legtekintélyesebb munkatársa, Bolgár György 200-250 ezerre becsülte az analóg hallgatók számát, és számítva a digitális száműzésre ennek töredékével, 20 ezerrel számolt. Gábor György vallástörténész, a támogatói kör szintén tekintélyes tagja pedig azt írta, hogy a mintegy 300 ezer hallgató 8 százaléka nevezhető aktívnak. Ez 24 ezret jelent. Azóta több ezer online rádiókészüléket vásároltunk, hogy figyelemmel kísérhessük a műsorokat. Nagyjából 30 ezerre saccolom tehát azokat, akikhez képest a választási kampány idején 25-30 százalékkal nőtt az érdeklődök száma. Nem lepődnék egy, ha kiderülne, hogy úgy 40 ezren hallgatják az online sugárzó Klubrádiót.               

A „közszolgálati magánrádió” fölerősítette a kormány tevékenységét bíráló értelmiségiek hangját. Műsorvezetői között vannak, akiket szívesen hallgatok, és vannak, akiket hanyagolok. De a Klubrádió mint közösség rokonszenves, és cégként leleményes. A piacról próbál megélni, erről árulkodik a Túlélési gyakorlat is. S van még egy sajátos módszerem a minősítésére: jó (szellemes) mondatok lelőhelyeként is fontos szerepet tölt be a mindennapi munkámban. A kényszerű átállás óta 62 ütős, korjellemző mondatot jegyeztem föl a műsoraiból. Összehasonlításul: az egyetlen ellenzéki napilap, a Népszava 85-tel vétette észre magát.

 

Tíz mondat a Klubrádióról

 

Közszolgálati magánrádió. (Sebes György újságíró, Népszava, 2019. március 18.)

Ennyire keményen már sehol nem lehet bírálni a kormányt. (Havas Henrik újságíró, Nemzeti TV, 2020. szeptember 12.)

200-250 ezer napi hallgatóból nagyjából 20 ezer maradna meg. (Bolgár György műsorvezető az esetleges digitális átállásról, HírKlikk.hu, 2020. szeptember 19.)

A net nem a távolodást jelenti, hanem új lehetőséget egy megújuló szövetségre. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, 2021. február 10.)

A Klubrádió ezen a frekvencián 3 millió emberhez juthatott el, ennek hetente 10 százaléka élt a lehetőséggel, s 8 százaléka számított aktív hallgatónak. (Gábor György vallástörténész, Facebook.com, 2021. február 15.)

A Klubrádió élő paradoxon. Magántulajdonú rádió, melyet közösségi finanszírozással a hallgatók tartanak el. (Pikó András józsefvárosi polgármester, a Klubrádió volt munkatársa, Mérce.hu, 2021. február 15.)

A Klubrádió se nem szűnt meg, se el nem hallgatott, csak az analóg, földi sugárzásról online műsorszórásra kényszerült váltani. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2021. február 15.)

Az online móddal talán valamelyes földrajzi tágulás jár, netán a Klubrádió végre komolyan beleáll az országos terjeszkedésbe, amit 2011 óta kellett volna csinálni. (Haraszti Miklós liberális médiapolitikus, Facebook.com, 2021. február 18.)

A Klubrádió bezárásával lényegében a Népszava maradt az egyetlen, ahol még valóban van baloldaliság. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Azonnali.hu, 2021. március 8.)

Ma több hallgatónk van, mint a frekvencia elvétele előtt volt. (Arató András tulajdonos, a Klubrádió igazgatóságának elnöke, Klubrádió, 2022. április 5.)

komment
süti beállítások módosítása