Kőszeg Ferenc eddig az egyetlen, aki érdemben elemezte miniszterelnökünk nagy hírre vergődött megnyilatkozását. Terjedelmes esszéje tegnap látott napvilágot az Átlátszó nevű portálon. Március 19-én, a német megszállás 78. évfordulóján kopogtatta le az első betűket, és óhatatlanul eszébe jutott, hogy mit érzett, amikor a náci csapatokat meglátta a magyar fővárosban. Ötéves volt, és most felötlött mindaz a szörnyűség, amit a következő néhány hónapban átélt. Alighanem ezzel (is) magyarázható, hogy az Ukrajnából falatozó Putyinhoz közel álló Orbán Viktor március 15-i szónoklatát „virtigli náci beszédnek” nevezte.
Én már a háború után születtem, de szintén ötéves voltam, amikor apámról két cikk is megjelent a megyei lapban. A névtelen szerző szerint kulákokkal, horthysta tisztekkel, tehát a nép ellenségeivel cimborált. Egy présházban húzta meg magát, ahol azonban csak a szüretig maradhatott. Anyám lefizette a nagyközség egyetlen ávéhását, egy alhadnagyot, aki azt javasolta, hogy költözzünk a megyeszékhelyre, elvégre százezer ember között könnyebb elbújni. Ezzel (is) magyarázható, hogy a március 15-i szónoklatot nem nácinak, inkább nacinak nevezném.
A nacionalizmus az etnikum egybemarkolására irányuló kísérletet jelenti, márpedig országunk első embere gyakran beszél a trianoni sebek begyógyításáról, a nemzetegyesítésről. Tizennyolc tartalékossal örökölte a magyar hadsereget, ezért 2010 óta hadiipart fejleszt, és utalgat arra, hogy az igazi (virtigli) „legény” katonaviselt. S bár a nemzetegyesítést keresztezi, hogy a Szeged környéki magyarságot vasfüggönnyel választotta el a Szabadka környéki magyarságtól, nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy ama bizonyos hosszú asztalnál eltöltött öt órából jutott néhány perc Kárpátaljára.
Kőszeg Ferenc egyidős a 12 ezer négyzetkilométernyi tájegység 1939-es visszacsatolásával. A hányatott sorsú tájegység a háború után tartozott a Szovjetunióhoz, majd Ukrajnához. Most pedig talán jut egy falat a nemzetegyesítő magyar miniszterelnöknek is. Egyébként a továbbgondolásra serkentő esszében négy mondatot találtam, egynek helye volna a holnap megjelenő Lefülelt mondatok című összeállításban. A legrövidebbet választom, amely azonban nem a legérdekesebb. Igen ám, de az összetett mondatok úgy árnyalják a szerző figyelemre méltó szemléletét, hogy aligha férnek a válogatásba. E bejegyzés után érdemes dokumentálni őket.
Részletek a Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat - Orbán szégyent hoz az egész országra című vendégblogból (Átlátszó.hu, 2022. március 25.)
Elő tud adni egy virtigli náci beszédet, karlendítés nélkül, nyílt zsidózás nélkül, de úgy, hogy a híveinek nem támad kétsége, hogy bízhatnak benne: egy igazi náci beszél hozzájuk.
Az egyik oldalon kizárólag Orbán és hívei állnak, akik ismereteiket a világról kizárólag az Orbán-médiából szerzik be.
Egy olyan ország miniszterelnöke kerüli el a vétkes /Putyin/ megnevezését, amelyet történelme során kétszer szállt meg az orosz nagyhatalom.
/Szijjártó Péterről/ Orbán házi papagája.