Médianapló

Médianapló - Keressetek a jobb újságárusoknál!

2022. január 21. 10:10 - Zöldi László

Tegnap este ezzel a kéréssel fordult Gyuricza Péter a fészbukos ismerősökhöz. Nemrégiben megjelent könyvét ajánlotta a figyelmünkbe. Az Így beszélnek ők a Sajtóklubban című esszében a Hír TV műsorát elemezte. S mert mindketten médiapolitikát tanítottunk évtizedekig felsőoktatási intézményekben, a kollégának kijáró érdeklődéssel vettem meg az érdekesnek ígérkező kötetet. Félig már el is olvastam, és ha írok róla, aligha árt, hogy elolvasom a szerzővel készített interjút, amely a Jelen című hetilapban látott napvilágot.

Csakhogy mifelénk nem kapható az immár harmadik évfolyamát jegyző közéleti magazin. Másfél kilométernyi sugarú körben van egy Spar, egy Lidl és egy Aldi, mindegyik árul újságokat, az említett hetilap azonban nem tartozik közéjük. Egyelőre nem tudom, vajon azért-e, mert ügyetlen a marketingese, vagy inkább az üzletláncok nem bíznak a portéka eladhatóságában. Adódik persze a harmadik lehetőség is, hogy a magyar állam jelenlegi működtetői nem veszik jó néven egy ellenzéki újság létezését, és ezt meg is üzenik a kereskedelmi cégeknek.

Egyébként a lakásom közelében található még két kiskereskedelmi vállalkozás is, mindkettő éjjel-nappal, három műszakban üzemel. A régiben január elsejével szüntették meg az újságárusítást, de amíg lehetett vásárolni, hetilapot akkor sem rendelt a tulajdonos. Az új üzlet tulajdonosa, egy hajdani focista alig várta, hogy a konkurenciánál megszűnjön az újságárusítás, és három hete kirakott egy állványt az utcára. Többször is végigböngésztem, de csak napilapokat és műsorújságokat találtam. Úgy rémlik, ezen a környéken csupán ezekre van igény.

A kép teljességéhez tartozik, hogy mintegy kilométernyire rejlik a megoldás. Az aluljáróban viszont nagy a forgalom, igyekszem is elkerülni, mert koronavírus-járvány idején valóságos fertőzési gócpont. Lehetőséget teremt erre, hogy fent, az úttesten zebrát alakítottak ki a várostervezők, hogy a mozgásukban korlátozottaknak ne kelljen lépcsőt járniuk. A lábammal nincs még gond, de ha óvatosságból elkerülöm azt a fránya aluljárót, aligha közelíthető meg a föld alatti kioszk, ahol az összes hetilap megvásárolható. Így aztán, ha enyhül a járvány, olvasom a Jelent, ha hullámzik, akkor pedig nem.

Most épp hullámzik, de ha megírom e bejegyzést, a kolléga úr iránti érdeklődéstől vezérelve elindulok, és vállalom a kockázatot. Az interjúban hátha lesz néhány szerzői szempont, amely megkönnyíti a kötetnyi műsorelemzés olvasását.     

komment
süti beállítások módosítása