Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek inkább a szemlélője vagyok, mint a bírálója. Kivárok, bár nincs sok idő a következtetések levonására. Annyit már most méltányolok a közéleti tevékenységéből, hogy a szűkebb pátriájában legyőzte Lázár Jánost, az ellenzéki előválasztáson pedig Karácsony Gergelyt, majd Dobrev Klárát is. Most Orbán Viktor tornyosul előtte. Egyelőre azonban a nyilvánosságról alkotott véleménye érdekel. 

Ezért mentem el 2019. február 2-án egy budapesti konferenciára. A hódmezővásárhelyi polgármester „a helyi nyilvánosság megújulási lehetőségeiről” fejtette ki az álláspontját. Ehhez képest szabványszöveget adott elő, melyet valószínűleg sokszor mondott el lakossági fórumokon, mert gyorsan és rutinosan beszélt, bele-belenézve egy A/4-es formátumú, kék színű, vastag füzetbe. S hogy a politikai generálszósz ízletesebb legyen, a gondolatmenetébe néha beleszőtte a nyilvánosság vagy a média kifejezést is.

Kár, hogy elfelejtett alkalmazkodni a helyzethez és a témához. Elvárta ugyanis, hogy a túlnyomórészt újságírókból álló közönség alkalmazkodjon hozzá. A diszkrét üvegpohár-kocogtatásra sem állt le. Tíz perccel túlbeszélte a kiszabott időkeretet, majd összecsomagolta a holmiját. Mielőtt azonban elhúzta volna a csíkot, leállt beszélgetni az előcsarnokban iddogáló és cigarettázó firkászokkal. Nem mondta, hogy miniszterelnöknek készül, de a viselkedéséből sugárzott, hogy immár országos politikusnak képzeli magát. Érdekes színfoltnak véltem, ezért tartom számon a megnyilvánulásait.

Eddig 120 figyelemre méltó mondatát jegyeztem föl. 23-szor érintette az őt pajzsra emelő ellenzéket, ebből 17-szer bíráló hangsúllyal. Vajon használ-e neki, ha a mögé állt pártvezetők kezében lesi a tőrt? E kérdésnél is jobban foglalkoztat azonban, hogy 20-szor értelmezte a nyilvánosságot. 4-szer a sajtószabadságot, 3-szor a Magyar Távirati Iroda ellenzéki alternatíváját, ugyancsak 3-szor a Facebookot. 2-szer a kommunikációt, az országos, illetve a helyi nyilvánosságot, egyszer pedig a médiát, az internetet, a híreket és azokat a fránya újságírókat.     

A legérdekesebb tízet idézem is a bejegyzés utáni összeállításban. A mondatai pontos megfigyelésekről és pontatlan értelmezésekről árulkodnak. Nem állnak össze médiaszemléletté. Ismerős ez a félkész állapot. Ha így jöttek vizsgázni a kommunikáció szakos főiskolások és egyetemisták, akkor közepesnél jobbat nem adtam nekik. 

Tíz mondat Márki-Zay Pétertől

Az a groteszk helyzet állt elő, hogy Simicska Lajos a sajtószabadság utolsó bástyája. (Promenád.hu, 2018. február 6.)

Szerencsére az internet szabad, és a felületemet rengetegen látogatják. (Magyar Narancs, 2018. február 15.)

A Fidesz országosan jelentkező problémája a Facebook. (ATV, 2018. október 16.)

/A Vásárhelyi Valóság című lapról/ A felelős kiadó természetesen én vagyok. (Klubrádió, 2019. november 14.)

A mai rendszerben a nyilvánosság az egyetlen visszatartó erő. (ATV, 2020. január 3.)

A kormány betiltja a rossz híreket. (ATV, 2021. március 10.)

A médiát nyugodtan tarthatjuk a negyedik hatalmi ágnak. (Azonnali.hu, 2021. július 19.)

Több mint egy éve könyörgök, hogy indítsunk ellenzéki MTI-t. Még mindig nem sikerült. (Szabad Európa Rádió, 2021. szeptember 2.)

Természetesen helyre kell állítanunk a sajtószabadságot, a jogállamot, a demokráciát. (Klubrádió, 2021. november 12.)

/Orbán újrázásáról az ellenzéki sajtóban/ Vannak publicisztikákat író emberek, akik ennek drukkolnak. (ATV, 2021. december 22.)