Médianapló

Médianapló - Bertha Bulcsu kifejezte-e az újságírók talán legszemélyesebb gondját?

2021. december 20. 11:06 - Zöldi László

Ha élne, büszke lehetne magára. 28 éve adott interjút a Veszprémben szerkesztett Napló nevű újságnak. Ebből emeltem ki az egyik mondatát, és versenyeztettem a Facebookon. Bulcsúé 33 szavazatot kapott, a másik két szállóige 16-ot, illetve 6-ot. De nemcsak nagy fölénnyel nyert, negyedszázaddal a halála után még vitát is gerjesztett. Idézem az 1993. december 18-án megjelent gondolatát: „Ha a hatalomhoz közel megy az író, megég. Ha túl távol tartja magát, megfagy.”

A 12 hozzászóló tollából 24 komment látott napvilágot. A hozzászólók minden másodikja újságíró, a 33 lájkoló közül pedig 18-an dolgoztak hosszabb-rövidebb ideig szerkesztőségben. A többiek dalszövegírással, irodalomtörténettel, műfordítással, szakszervezeti munkával, tanítással foglalkoznak. Az újságírók értették a szállóige mögöttes tartalmát. mert szerkesztőségi tevékenységük közben szembesültek vele. A nem újságírók között akadt, aki az idézett mondatban Bertha Bulcsu „opportunizmusát”, a hatalommal való kiegyezését sejdítette.

Az Élet és Irodalom főmunkatársát szinte minden főszerkesztői értekezleten elmarasztalták. A múlt század nyolcvanas éveiben az MSZMP agitációs-propaganda osztályát képviselő Lakatos Ernő többször is „privatizálással” vádolta, ami értelmezésében azt jelentette, hogy az író közügy gyanánt fogalmazta meg a magánügyeit, és ez nem tetszett a hatalmat gyakorlóknak. Azt már csak mellékesen említem, hogy az írótársak Bertha Bulcsút többször is fölterjesztették a Kossuth-díjra, és Aczél György mindig lehúzta a listáról.

De vajon a tetszésnyilvánító és hozzászóló újságírók miért értették a szállóigét? Azért, mert a bőrükön érezték. A pécsi újságíróból lett író érzékelte és érzékeltette, ami politikára érzékeny szakmánkban lelkiismereti kérdés volt, és az is maradt. A választott politikusok döntenek helyettünk, és mi, újságírók a választópolgárok képviseletében kérjük, kényszerítjük indoklásra a döntéshozókat. Ha kapcsolatteremtés közben túl közel kerülünk hozzájuk, elveszíthetjük önmagunkat. De ha a kelleténél távolabb kerülünk tőlük, akkor nem teszünk szert azokra az információkra, melyekre szükségünk van, hogy elvégezhessük a munkánkat.

Ezzel magyarázható, hogy 28 évvel a figyelemre méltó mondat megfogalmazása után egy sajtóban otthonosan mozgó író termékeny vitát váltott ki. Negyedszázaddal a halála után pedig aktualizálta az újságírók egyik legszemélyesebb gondját.

 

Tíz mondat az újságírókról

 

Az újságíró szakmában két nagy veszélyt látok: a túl-, illetve az alulinformáltságot. (Göncz Árpád köztársasági elnök a MÚOSZ-iskola évnyitóján, Népszava, 1992. szeptember 15.)

A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat. (Ivanics Ferenc Fidesz-politikus, Kisalföld, 2002. március 14.)

A politikusok általában nem szeretnek arról beszélni, amiről az újságíró kérdezi őket. (Simon András műsorvezető, Teleszuper, 2003. február 3.)

Mi, újságírók mások helyett vagyunk kíváncsiak. (Arany Horváth Zsuzsa zalaegerszegi újságíró, Zalai Hírlap, 2004. március 13.)

A politika szeretné szolgálónak tekinteni az újságírót, pedig az újságíró nem személyzet. (Győrffy Miklós újságíró, Fejér Megyei Hírlap, 2004. március 14.)

Az újságíró a sajtószabadság érdekében jár el, mert csak informáltan lehet véleményt alkotni. (Sólyom László köztársasági elnök, Index.hu, 2007. december 4.)

Az újságírónak nem az a dolga, hogy egyik vagy másik fél oldalára álljon, hanem hogy mindkét fél álláspontjáról tájékoztassa az olvasót. (Zöldi László újságíró, Klubháló.hu, 2011. március 23.)

Egyetlen indoka a szigornak, hogy még mindig vannak valódi újságírók, akik nem átallnak igazi kérdéseket a képviselőknek szegezni, méghozzá éppen ott, ahol vannak. (Mong Attila újságíró az országgyűlési sajtószabályzatról, hvg.hu, 2015. május 28.)

Az újságíró nyilvános számonkérő. (Holoda Attila energetikai szakértő, ATV, 2019. október 15.)

Képtelenség, hogy újságírókat tüntessen ki az állam, akiknek elsődleges feladata éppen a hatalom működésének kontrollja. (Vásárhelyi Mária szociológus, Facebook, com, 2021. március 15.)

komment
süti beállítások módosítása