Ballai Józsefet a tíz legjobb vidéki újságíró között tartom számon. Ha egyáltalán van értelme a vidéki jelzőnek. Megjárta a fővárosi szerkesztőségeket is, majd visszahúzódott Kecskemétre, ahonnan elindult a fővárosba. Néha nyilvánosan is szoktunk vitatkozni a megyei sajtóról, amelyet testközelből ismer. Olyan vitapartner, akinek adok a véleményére. Ráadásul a fészbukos üzenőfalán fel-feltűnik egy szép, titokzatos tinédzser lány, aki talán az unokája (vagy kései gyerek).

Kevésbé titokzatos mozzanat, hogy évek óta ír egy könyvet. Magáról meg az ikertestvéréről, Ottóról, aki szintén újságíró. A másik Ballai azonban maradt Nagykőrösön, a család szűkebb pátriájában. A könyv témája alighanem az ikerlét lesz, például az, hogy miután mindenki összetévesztette a kísértetiesen hasonló öccsével (bátyjával?), első cikkét ottó álnéven jelentette meg a Nagykőrösi Híradó. Bemutatja a Pest Megyei Hírlap mutációját. Egyetlen újságoldalon látott napvilágot, és külön szerkesztősége volt egy középület szobájában. Ahol napjainkban egy hivatalnok zavartan mondta a bekukkantó öregúrnak, hogy nem hallott a Nagykőrösi Híradóról.

A mai sajtóviszonyokról Ballai József egy betűt sem írt. De nem azért hallgatott róluk, hogy politikailag visszafogja magát. Inkább a kisvárosi hangulatot érzékelteti az utókor számára. A helyi újságot, amely idestova fél évszázada megjelenési lehetőséggel kecsegtette őt, az ikertestvérét, sőt barátját és irodalmi vetélytársát, az Abonyból kőrösi gimnáziumba átjáró Lipák Tibort is. Kétfelé ágazott az útjuk. Jóska maradt a sajtóban, Tibor pedig költő lett, és Zalán néven vált országszerte ismertté. A visszaemlékezés szerzője ezt csak lábjegyzetben, egy hozzászóló kérdésére árulja el. Azt vállalta ugyanis, hogy megírja a múlt század hetvenes éveit. A névváltoztatás nem tartozott a témájához.

Az sem, hogy ma már nincs napilap az ország legnépesebb megyéjében, és egyre inkább az a benyomásom, hogy a kisvárosi híradók se nagyon adnak hírt azokról a közéleti eseményekről, amelyek nincsenek a polgármester ínyére. S nehogy félreértés legyen, nemcsak a kormánypárti polgármesterekre gondolok, hanem az ellenzékiekre is. Akik a sikeres önkormányzati választás után többnyire nem a helybéli lakosoknak teremtettek nyilvánosságot, hanem önmaguknak. Lehet persze, hogy erről is vitatkoznánk Ballai Jóskával, ettől azonban még finom és árnyalt korkép a hangulatos tárcája.

Tíz mondat az újságírásról

Az újságírás nehézkes dolog. Ott, ugye, adatok kellenek, tények meg igazságok. Az irodalomban mindez felesleges. Elég, ha az ember zseniális. (Huszár Sándor író, 24 Óra, 1994. december 31.)

Az újságíráshoz elsősorban nem telefon, fax, íróasztal, magnetofon és szövegszerkesztő kell, hanem hittel, valódi érdeklődéssel figyelő ember, akinek megnyílnak az ajtók és a szívek. (Gyarmati Béla újságíró, Észak-Magyarország, 1999. szeptember 27.)

A tényfeltáró újságírás hazánkban nem hatol sem elég mélyre, sem elég magasra. (Bitó László író, Magyar Hírlap, 2003. december 9.)

Az újságírás nemcsak tartalomszolgáltatás, hanem etika is. Valamint ízlés. (Vágvölgyi B. András újságíró, Népszabadság, 2010. július 18.)

Azért izgalmas az önök szakmája, mert olyasmiről is írniuk kell, amiről fogalmuk sincs. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2012. szeptember 7.)

Az újságírás civil kontrollt jelent az aktuális hatalomgyakorlással szemben. (Balavány György publicista, Klubrádió, 2012. szeptember 14.)

Fedél nélkül maradt a kritikus újságírás. (Lendvai Ildikó szocialista politikus a Népszabadság megszüntetéséről, Sztárklikk.hu, 2016. október 18.)

Az újságírás itt és most a politika folytatása más eszközökkel. (Szombathy Pál újságíró, Facebook.com, 2017. szeptember 22.)

Az újságírás az igazságot választja el a hazugságtól. Az újságíró pedig eldönti, hogy igazat mond, vagy hazudik. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2018. szeptember 30.)

Olyan időszakot élünk, amikor kamuhíreket írni jövedelmezőbb, mint valódi újságírást folytatni. (Selmeci János műsorvezető, Klubrádió, 2019. december 20.)