Médianapló

Médianapló - Varga Juditból lesz-e második ember, ha celebkedik?

2021. szeptember 20. 11:40 - Zöldi László

A mutatós igazságügyi miniszterről feltételezem, hogy ha elolvasta volna tegnapi bejegyzésemet a magánélet és a közélet szétválasztásáról, akkor talán nem cirkuszol a közösségi médiában. Tegnap ugyanis föltette az üzenőfalára, hogy a Telex kihagyott a kormánypárti politikusoknál „egy-egy 40 ezer interakcióval rendelkező bejegyzést, nálam most épp a szülinapi posztomat.” (Facebook.com, 2021. szeptember 19.)

Az elmarasztalás előzménye, hogy a Telex.hu-nak van egy lájkbajnoksága. Egyik munkatársa a fészbukos Crowdtangle-platform segítségével összegzi a magyar közélet szereplők posztjait dicsérő, méltató tetszésnyilvánításokat. Az eddigi utolsó hét (szeptember 10-től 17-ig) csúcstartója Orbán Viktor volt 258 ezer összesített lájkkal, a második Karácsony Gergely 194 ezerrel, a harmadik pedig a panaszkodó miniszter asszony 187 ezerrel. Ha jól értem, akkor azt kéri számon a képzeletbeli bajnokságot rendező portálon, hogy ha beleszámolták volna a „szülinapi” posztját is, még 34 ezret lehetett volna adni a tetszéseihez.

Ezzel két legyet üthetett volna egy csapással. A 221 ezer lájkkal nem érte volna utol főnökét, a miniszterelnököt, és megelőzte volna az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet. A Telex megvádolt munkatársa érdemben válaszolt neki. Akit érdekel, olvassa el a meggyőző indoklást. Azt már én fűzöm hozzá a magánélet és a közélet szétválasztását szorgalmazó bejegyzésem szellemében, hogy Varga Juditnak az említett héten két olyan posztja is volt, amely a 41. születésnapjához kötődött. Az egyik tetszésnyilvánításai talán beleszámolhatóak a lájkbajnokságba, a másiknak azonban - épp a vitatott 34 ezresnek - semmi köze a közélethez. Annál több a miniszter asszony tetszelgéséhez.

Sokat tapasztalt, 89 éves kollégám, Kulcsár István meg is jegyezte: „Nincs nap anélkül, hogy Varga Judit ki ne tenné magát a Facebookra. Én eddig azt hittem, hogy miniszter, és most kiderült róla, hogy celeb.” (Facebook.com, 2021. szeptember 15.) A bejegyzésem utáni összeállításban van egy vélemény, Hadházy Ákosé, aki politikai celebekről is tűnődik egy időközi választás ürügyén. Az a benyomásom, hogy nem érdemes csak azért napjában többször posztolni, ráadásul még fényképet is mellékelni hozzá, hogy aztán egy hiú politikai celeb összeadhassa a tetszésnyilvánításokat, és elhelyezhesse magát Orbán Viktor meg a miniszterelnök talán legesélyesebb kihívója között.   

 

Tíz mondat a celebről

 

A celebnek az a teljesítménye, hogy ismerik. (Sebeők János író, HírExtra.hu, 2009. május 10.) 

A celeb semmiből lett senki. (Gálvölgyi János színész, Vasárnapi Hírek, 2009. október 18.)

A celeb művileg tenyésztett ál-nagyság. (Nyerges András író, Galamus.hu, 2011. január 17.)

Celebségük néhány naptól néhány évig terjedhet, aztán alámerülnek abba a semmibe, ahonnan jöttek. (Kozák Gyula szociológus, Beszélő Online, 2013. október 2.)

Képesség nélküli híresség. (Veress Jenő újságíró, Népszava, 2014. január 2.)

A celeb a média által házilagosan előállított termék. (Hajnal Gábor közönségszervező, Magyar Idők, 2017. március 18.)

A celeb senkiből lett akárki. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2018. január 14.)

A celebek celebkednek. (Krusovszky Dénes író, Magyar Narancs, 2019. november 14.)

Ma Borsodban úgy sem volt 220 ellenzéki delegált a 110 szavazóhelyiségben, hogy pártelnökök és politikai celebek is jelentkeztek oda. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus, Facebook.com, 2020. október 11.)

Lehet, hogy idézőjelben egy senki vagyok. (Baukó Éva celeb, RTL Klub, 2021. február 11.)

komment
süti beállítások módosítása