Érdeklődéssel olvasom Stefka István sorozatát az immár évtizedek óta dúló médiaháborúról. Nem tekintem tudományos műnek, inkább egy sokat tapasztalt újságíró emlékiratának, és találtam már benne továbbgondolásra késztető adalékokat. A Nagy Öreg, ahogy nevezi magát a PestiSrácok.hu lapigazgatója, július 29-én az úgynevezett G-nap utáni helyzetet vázolta föl, amikor a miniszterelnökkel látványosan szakító Simicska Lajos jókora szeletet hasított ki a kormánypárti nyilvánosságból.
Legjellemzőbb mondatának ezt vélem: „Miként lehet egy nemzeti elkötelezettségű újságíróból a magyarságát megtagadó kommunista, liberális, globalista eszméket valló tollforgató?” Épp úgy - válaszolom némi iróniával -, ahogy a magyarságát megtagadó, kommunista, liberális, globalista eszméket valló tollforgatóból nemzeti elkötelezettségű újságíró. Mindketten benne vagyunk a korban, és egyikünk sem tehet úgy, mintha csecsemők lettünk volna a Kádár-rendszerben. Én azt a következtetést vontam le, hogy elég volt a pártsajtóból, Stefka István viszont a jelek szerint jól érzi magát frontszolgálatos újságíróként. Joga van hozzá.
Akikre azonban utal az idézett mondatban, a 2018-as választás után olyan helyzetbe kerültek, hogy Simicska visszavonulása nyomán csakugyan választaniuk kellett. Maradnak-e a visszaállamosított szerkesztőségekben, vagy a Magyar Nemzet romjain megalapítják a Magyar Hang című hetilapot, a Heti Válasz állami kivéreztetése után pedig a Válaszonline.hu-t. Íme, egy névsor: Ablonczy Bálint, Bódis András, Dévényi István, György Zsombor, Lukács Csaba, Pápai György, Pethő Tibor, Stumpf András, Szerető Szabolcs, Zsuppán András. Évek óta olvasom őket, és semmi jelét nem tapasztalom, hogy kacérkodnának a kommunista, liberális, globalista eszmékkel.
Maradtak konzervatív értékrendű újságírónak, akik inkább vállalják az elszigeteltséget, mint az Orbán-rendszer szolgálatát. Nem vonom kétségbe a párt-elkötelezettség jelenlétét a hazai nyilvánosságban, de a Stefka István által megbélyegzett kollégák publicisztikáiban, riportjaiban az érdekesebb, izgalmasabb, őszintébb, számomra rokonszenvesebb újságírást látom. Azért érdemelték ki az állampárti gyűlöletet, kirekesztést és az ezekből fakadó szegénységet, mert a fennmaradásukkal meg a tevékenységükkel emlékeztetik az olvasókat arra, hogy vannak konzervatív újságírók, akik a szakmánk kulturáltabb, nemesebb, tartalmasabb válfaját művelik.
Tíz mondat az újságírásról
Remélem, az újságírásban is kialakul lassan a piacgazdaság. A jobbak megmaradnak. (Széchy Tamás úszóedző, Napló, 1991. augusztus 1.)
Az újságíráshoz elsősorban nem telefon, fax, íróasztal, magnetofon és szövegszerkesztő kell, hanem hittel, valódi érdeklődéssel figyelő ember, akinek megnyílnak az ajtók és a szívek. (Gyarmati Béla miskolci újságíró, Észak-Magyarország, 1999. szeptember 27.)
Ma a pártos újságírás nem kizárólagos. (Sipos Balázs sajtótörténész, Népszava, 2011. augusztus 13.)
Az újságírás civil kontrollt jelent az aktuális hatalomgyakorlással szemben. (Balavány György publicista, Klubrádió, 2012. szeptember 14.)
Független újságírás nélkül a demokrácia sánta. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, ATV, 2014. március 16.)
A csúsztatás a labdarúgásban nem hiba, az újságírásban nem erény. (Ujlaky István tanár, Népszava, 2014. szeptember 26.)
Fedél nélkül maradt a kritikus újságírás. (Lendvai Ildikó szocialista politikus a Népszabadság megszüntetéséről, Sztárklikk.hu, 2016. október 18.)
Az újságírás az igazságot elválasztja a hazugságtól. Az újságíró pedig eldönti, hogy igazat mond, vagy hazudik. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2018. szeptember 30.)
Olyan időszakot élünk, amikor kamuhíreket írni jövedelmezőbb, mint valódi újságírást folytatni. (Selmeci János műsorvezető, Klubrádió, 2019. december 20.)
Kísérletet tettünk az általunk ideálisnak tartott közéleti újságírásra, és a kísérlet kudarcot vallott. (Szombathy Pál, az Index volt főszerkesztője, 24.hu, 2020. december 21.)
