Több szállóige-kötetem jelent meg, és a kiadók szívták a fogukat, mert túl költségesnek tartották a hozzájuk javasolt karikatúrákat. A jó mondat akkor lesz szállóige, ha a kor és a körülmények ismerete nélkül is mond valamit az olvasónak. Hatását fölerősítheti, ha a kéziratot elolvastatjuk egy karikaturistával, és arra kérjük, hogy amelyik mondás megihleti, azt rajzolja meg! „A humoros rajzzal ugyanis a legelvontabb gondolatot is ki lehet fejezni.” 

E gondolatot Sinkó Zoltán A Hét című bukaresti magyar újság 1971. június 25-i számában adta közre. Az okfejtés második részét is közölte most a digitális utód, a Marosvásárhelyen szerkesztett Újhét.com. Az eszmefuttatás így fejeződik be: „De a humoros rajzot nem lehet elvonttá tenni.” Az ellentmondást tartalmazó megállapításra tanulmányt lehetne építeni, szerzőjét azonban a ’89-es forradalom átsodorta hozzánk. Ötven körül kellett új életet kezdenie, és ez aligha kedvezett a gondolatok kiérlelésének, az összefüggések tudatosításának.

Veszprémben telepedett le, és a Napló című újságnál vállalt munkát. Akik azonban az erdélyi írástudók közül Pesten kötöttek ki, vízfejű országunkban előnyt élveztek a „vidéki emigránsokkal” szemben. S bár a Kolozsvár nevét rövidítve fölvevő Kvári Sinkó Zoltán elismertette magát a Balaton környéki olvasókkal, maradt a jól bevált sziporkáknál. Talán alkatilag vonzódott a tömörséghez. Talán elfáradt a kisebbségi létben. Talán kilátástalannak érezte az egyszer már megharcolt küzdelmet az országos figyelemért. Az okot nem firtathatom, mert 2002-ben meghalt.

Odaát, a határ túlsó oldalán akadnak még, akik emlékeznek rá, holott az itteni tevékenysége is megérdemelné a fölfedezést. Rovata volt a veszprémi napilapban, amelyből a múlt század kilencvenes éveiben szemelgethettem a Lefülelt mondatok című heti összeállításba. Biztos pont volt, elvégre nem kellett végigolvasni rengeteg cikket egy-egy jó mondatért, elég volt a naplós sziporkáihoz lapozni. Velős gondolatait igyekeztem hozzáférhetővé tenni az országos sajtóban is, és az utókor most eldöntheti, vajon érdemes-e megőrizni a lassanként elmosódó emlékét.

A magyarországi termésből kiválasztott mondatok hitelesen tükrözik kihegyezett véleményét a körülötte lévő valóságról. Ráadásul az a benyomásom, hogy tértől és időtől függetlenül sugallnak valamit a mi XXI. századunkról is.

Kvári Sinkó Zoltán szállóigéi

Az elfogadott tévedések rendszere a tudomány. (Napló, 1993. március 27.)

Nincs is olyan sok nézetünk, mint amennyi nézeteltérésünk. (Napló, 1993. május 10.)

A hazugságok mindig kiderülnek, de beválnak. (Napló, 1994. május 7.)

A szobrok megőrzik a galambok emlékét. (Napló, 1994. május 26.)

A diktatúrában a tömegek apatikusan lelkesednek, a demokráciában lelkesen apatikusak. (Napló, 1994. május 27.)

A pénzügyminiszter ne adjon pénzt szamárságokra, azokra a kultuszminiszter adjon pénzt. (Napló, 1994. június 16.)

Konspiráció, ha összebeszélnek, forradalom, ha visszabeszélnek, és demokrácia, ha összevissza beszélnek. (Napló, 1994. június 28.)

A sajtó remegő lábú nagyhatalom. (Napló, 1994. november 26.)

Kihúzott sorokból nem lesz életmű. (Napló, 1995. január 28.)

A könyv régen a legjobb barát volt, ma a legdrágább barátnő. (Napló, 1995. június 7.)

Irigylem a fiatalokat. Ők még megérhetik a világvégét. (Napló, 1995. július 21.)

Nincs fölösleges ember, csak fölösleges pedagógus, orvos, tisztviselő és miniszter. (Napló, 1995. augusztus 25.)

A tények beszélnek, a svindli ordít. (Napló, 1995. szeptember 11.)

Minél nyugatabbról jön az ellenség, annál érdemesebb a háborút elveszíteni. (Napló, 1995. október 27.)

A demokrácia veszélye, hogy bárkiből lehet polgármester. (Napló, 1997. október 13.)

Az élet a legtehetségesebb karikaturisták közé sorolható. (Újhét.com, 2021. június 27.)