Médianapló

Médianapló - Az ellenzéki pártok között ki vagy mi növeli a feszültséget?

2021. június 29. 10:17 - Zöldi László

Tévednek, akik úgy vélik, hogy a szocialista politikusok nem tanultak meg kommunikálni. Nagyon is megtanultak. Néhány napja például Molnár Gyula, az MSZP volt elnöke azzal köszönt be a tévéstúdióba, hogy „Akart a fene DK-s lenni.” Tegnap este pedig Kunhalmi Ágnes, az MSZP egyik társelnöke ugyanabban a stúdióban csak úgy, lazán odavetette a műsorvezetőnek, hogy „Ahányan mennek, annyian jönnek.”

Jelezte, hogy kiegyenlítődnek az erőviszonyok. Lám, két politikusuk átigazolt a Demokratikus Koalícióhoz, és a DK-tól szintén két politikus érkezett hozzájuk. Kétségkívül jól hangzott a párhuzam, amely azonban sántít. Az MSZP a volt elnökét és a volt elnökhelyettesét veszítette el Molnár Gyula és Szakács László személyében, a DK-tól viszont olyanok érkeztek, akiknek eddig a nevét se hallottam. Ráadásul a Gyurcsány-párt jön fölfelé, mint a buzgár, az MSZP jelenlegi vezetői pedig azzal szembesültek, hogy az egyik közvélemény-kutató cég egy százalékra mérte a támogatottságukat.

Vajon menekülnek-e tőlük a politikusok egy belőlük keletkezett párt létbiztonsággal kecsegtető karjai közé? Vagy az MSZP mostani vezetése igyekszik megszabadulni a párton belüli vetélytársaktól? Ezt kívülállóként nehéz eldönteni, ám azt állíthatom, hogy miközben a szocialista politikusok megtanultak kommunikálni, az idejüket pillanatnyilag exkommunikációval (kiközösítéssel, kizárással) töltik. Bár Kunhalmi Ágnes tegnap este azt fejtegette, hogy „Molnár Gyula maga döntött így.”, egy dokumentumból nem föltétlenül ezt olvasom ki.

Három ellenzéki pártelnök írta alá: Tóth Bertalan, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc. A 10. pont első mondata pedig ez: „Az MSZP és a Párbeszéd tudomásul veszik, hogy Budapest 18. választókörzetében Molnár Gyula képviselőjelölt a DK országgyűlési képviselőcsoportjához fog csatlakozni.” Nem azt írták tehát, hogy a volt szocialista pártelnök kezdeményezte a csatlakozást - aki egyébként azt nyilatkozta, hogy a feje fölött döntöttek -, hanem a dokumentum sejteti, hogy ők hárman egyeztek meg erről a szokatlan lépésről.

Hogy miért és kinek az ötletére (nyomására, szorongatására), az nem is lett volna túl lényeges, engem például mérsékelten érdekelt volna. Igen ám, de a jelek egyre inkább utalnak arra, hogy az ilyen és ehhez hasonló ügyek növelik a feszültséget az ellenzéki pártok között. S ha nem térnek észhez, akkor fölöslegessé válik őszre tervezett és talán legfontosabb innovációjuk (újításuk, találmányuk), az előválasztás.            

 

Tíz mondat a feszültségekről

 

A védettséget most a DK jobban meg tudja adni, mint az MSZP. (Böcskei Balázs politológus egy szocialista polgármester átigazolásáról, Klubrádió, 2020. március 3.)

Nem lesz érdemi előválasztás, mert a parlamenti pártok már megegyeztek a fontosabb személyi kérdésekben. (Vajnai Attila volt munkáspárti politikus, Facebook.com, 2020. október 13.)

Az MSZP és a Párbeszéd tudomásul veszik, hogy Budapest 18. választókörzetében Molnár Gyula képviselőjelölt a DK országgyűlési képviselőcsoportjához fog csatlakozni. Az MSZP és a Párbeszéd vállalják, hogy ebben a választókörzetben az előválasztáson Molnár Gyulával szemben jelöltet nem állítanak, más párt vagy szervezet jelöltjét nem támogatják, valamint más párt, illetve szervezet jelöltjének előválasztási befogadó nyilatkozatot nem adnak, és egyáltalán tartózkodnak minden olyan magatartástól, amely Molnár Gyula győzelmi esélyeit befolyásolná. (Budapest, 2021. június 1. Tóth Bertalan MSZP-elnök, Karácsony Gergely Párbeszéd-társelnök, Gyurcsány Ferenc DK-elnök)

Kitaláltak egy előválasztást, ahol majd a nép dönt, aztán a döntés előtt egy csomó helyen megegyeztek, a választókat pedig szinte kész helyzet elé állították. (Herczeg Sándor politológus, PoliPraktika.blog, 2021. június 9.)

Akart a fene DK-s lenni. (Molnár Gyula, az MSZP volt elnöke, ATV, 2021. június 21.)

Az istenért, nehogy mi magunk rontsuk el a saját esélyeinket, az ország esélyét. (Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, Facebook.com, június 24.)

Pártmukik levajaznak különböző körzeteket. (Farkasházy Tivadar újságíró, Klubrádió, 2021. június 24.)

Visszaléptetéseivel maga változtatja bohózattá saját kezdeményezését. (Domokos Lajos újságíró az ellenzékről, Facebook.com, június 26.)

Nem én zártam ki a pécsi polgármestert, sem Molnár Gyulát, sem Szakács Lászlót, nem én robbantottam fel a koalíciót Egerben, Baján sem, nem én csinálok lejárató anyagot a terézvárosi polgármesterről. (Ceglédi Zoltán politológus, Facebook.com, 2021. június 26.)

Ahányan mennek, annyian jönnek. (Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, ATV, 2021. június 28.)

komment
süti beállítások módosítása