Amióta Szále László az aranytollas újságírók gyülekezetének elnöke, alkalmanként 7000 karakternyi szöveget kér tőlünk. Nemrégiben azzal bízott meg, hogy a MÚOSZ honlapjára írjak az Élet és Irodalom cenzurális viszonyairól. A cikk 12 ezer karakternyi lett. De ha az esettanulmányhoz vezető részt kihagyom, akkor talán belefér a keretbe. A kihúzandó rész hasznosítását teszi lehetővé Szele Tamás inkább ironikus, mint drámai bejelentése.
A több magánportált is működtető újságíró tegnap felírta a közösségi üzenőfalára, hogy a digitális utánközlője megbüntette „a mai anyagért”. Amit azért furcsáll, mert technikai okból nem is tudta feltölteni. Azt firtatja, vajon „Hogy olvasták el a megjelenés előtt?” Témánknál vagyunk. Majtényi László médiajogász, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke szerint „A cenzúra előzetes tiltást jelent.” (Népszabadság, 2008.11.03.) Huszár Sándor, A Hét című bukaresti hetilap alapítója pedig többször is utal naplójában arra, hogy 1970-ben „illetékes helyen” kellett bemutatniuk a következő lapszámba szánt írásokat.
Fél évtizeddel később lettem a publicisztikai rovat szerkesztője az ÉS-nél. Arra a következtetésre jutottam, hogy senkinek se mutatok meg előzetesen semmit. Ha pedig baj lesz belőle, akkor a szóbeli feddést, az írásbeli megrovást, esetleg a kirúgást nem büntetésnek fogom fel, hanem elismerésnek. Ezzel persze nem azt állítom, hogy 1975-től nem volt cenzúra a magyarországi sajtóban, Csupán azt, hogy az irodalmi hetilapnál nem volt kötelező megjelenés előtt elküldeni valahová a közlésre szánt kéziratokat. Arra viszont volt példa, hogy egy cikk „botrányos” közlését megúsztuk írásbeli megrovással, amikor azonban a szerző egy vidéki folyóiratnak írta meg a téma folytatását, akkor a megyei pártbizottság „jóvoltából” per lett belőle. A jogi eljárás nem járt ugyan börtönbüntetéssel, ám a főszerkesztőt leváltották.
Médiatanárként a szemináriumon beszéltem a Kádár-korszak cenzurális viszonyairól is. Azt vettem észre. hogy az újságírással kacérkodó diákok szemében, akik a képernyő előtt ülve Dagobert bácsi meséje helyett azt hallották 1993 végén, hogy meghalt Magyarország miniszterelnöke, nem láttam felcsillanni az érdeklődést. Most, hogy a harmincas éveiket tapossák, és lassanként kiszorulnak a nyilvánosság fórumairól, talán már értik, hogy mit jelent az a fránya cenzúra. A talán legszemélyesebb közügyünket.
Tíz mondat a cenzúráról
Amikor nincs külső cenzúra, az újságíró felelősségérzete tesz szükségessé egyfajta pozitív értelemben vett öncenzúrát. (Kónya Imre MDF-politikus, Magyar Hírlap, 1990. február 14.)
Igenis szükség van a jók cenzúrájára a rosszak felett. (Csoóri Sándor költő, Zalai Hírlap, 1990. július 7.)
A cenzúra írni tanít. (Bodor Pál író, Irodalmi Jelen, 2004/október)
A Fidesz pártirányítás alá vette a médiát: ez - bárhogyan magyarázkodnak is - a cenzúra bevezetését jelenti. (Cs. Gyimesi Éva kolozsvári irodalomtörténész, 168 Óra, 2011. január 27.)
Az 1848-as márciusi ifjak utódaiként nem azért alapítottuk a Fideszt, hogy a hatalmi önkénynek teret adó szabályozás minden nyilvános szóra a cenzúra árnyékét vesse. (Molnár Péter médiajogász, volt Fidesz-politikus a médiatörvényről, Népszabadság, 2011. március 16.)
A cenzúra szövegközpontú. Ami a képen van, azt nem látja. (Forgács Éva művészettörténész, Magyar Rádió, 2011. április 26.)
Ahol a sajtó erős politikai befolyás alatt van, mint például ma Magyarországon, ott a cenzúra kifejezést indokolt használni. (Majtényi László alkotmányjogász, Hírszerző.hu, 2011. május 4.)
Az irodalom ne akarjon politikailag korrekt lenni, mert ez is a cenzúra egy fajtája. (Jászberényi Sándor író, Mandiner.hu, 2016. december 8.)
A közösségi média cenzúrája balra enged, jobbra rúg. (Béky Zoltán, a Századvég Intézet jogi szakértője, Origo.hu, 2020. május 7.)
A cenzúra nemcsak azt mondta meg, hogy mit nem szabad megírni, és nemcsak kivett anyagokat a lapból, hanem rá is kényszerített arra, amit meg kellett írni. (Ágoston Hugó, A Hét című bukaresti hetilap volt szerkesztője, Újhét.com, 2021. június 3.)
