Ma reggel olvastam egy fészbukos bejegyzést, és jó kedvem kerekedett tőle. Az újbudai önkormányzatnál dolgozó Tóth Kata tisztelte meg digitális ismerőseit azzal, hogy elmesélte, mit huncutkodott az édesanyja meg néhány pedagógus kollégája, ha unták magukat a végeláthatatlan értekezleteken. Cédulákat küldözgettek egymásnak, majd utána telefonbetyárkodtak is. Összefoglalom a történetet.

A Magyar Tudományos Akadémiát hívták föl, és egy bizonyos testrészről, amelyet a férfiak először néznek meg a nőkön, azt kérdezték, vajon hány g-vel kell írni. Az ügyeletes nyelvész azt válaszolta, hogy ha kicsi, írják csak, hogy popsi. Ha átlagos, akkor két g-vel. Ha pedig nagy, írják, hogy valag, egy g-vel. A kedves történet alkalmat teremtett arra, hogy utánanézzek ama két g-s kifejezés művelődéstörténetének. A Magyar szókincstár című kézikönyv szerint rokon értelmű változatai a far, a fenék, a hátsó, a popó, az ülep, a tompor és a v betűvel kezdődő, melyet egy g-vel kell írni.

A Margalits Ede-féle Magyar szólások és közmondások kézikönyve nem tartalmazza a két g-s kifejezést, gondolom, szemérmességből. A fenéknek azonban van szócikke, többnyire átvitt értelmű idézetekkel. A far jelentéstartománya meglepően bő, a többi szinonimának pedig nincs szócikke. Mindazonáltal a v-vel kezdődő egyszer felbukkant: „Becsületes ember, csak a valaga disznó.” Eredetileg a Nyelvőr ötödik évfolyamában jelent meg. A folyóiratot 1872-ben alapították, vagyis 1876-ban látott napvilágot, amikor még se híre, se hamva nem volt a világhálónak. Meg az algoritmusoknak, „akik” napjainkban igyekeznek tisztán tartani a nyelvünket.

Bárdosi Vilmos Szólások, közmondások eredete című alapkönyvéből szintén hiányzik a két g-s kifejezés kultúrtörténete, alighanem megint csak szemérmességből. A farnak, a tompornak és a v-betűsnek sincs szócikke. Van viszont a fenéknek, kétféle összefüggésben is. Ha nagy feneket kerítünk valaminek, és ha valami nem fenékig tejföl. Médiatanár vagyok, és megválogatom a szavakat. Mégis azt tanítom az újságírással kacérkodó diákoknak, hogy akadnak helyzetek, amikor a csúnya szónak dramaturgiai funkciója van. Ezért nem szerencsés, ha egy gép dönti el a szavak sorsát.

Nem képes ugyanis megkülönböztetni, vajon gátlástalanul káromkodik-e valaki, vagy azért szalad ki a száján egy-egy keresetlen kifejezés, mert nyomatékosítani akarja a mondandóját. Így jutottam el odáig, hogy ama bizonyos két g-s szó a rendszerváltás óta érdekes emberi helyzeteket jellemez az alábbi összeállításban. 

Tíz mondat a s.ggről

Ha a s.ggem beszélni tudna. (Berecz János volt MSZMP-politikus egy régi ismerősről, aki nem vette észre az utcán, Új Hírnök, 1993. október 25.) 

A Szovjetunió s.gge után nálunk most Amerikáé a legfontosabb tényező. (Bertha Bulcsu író, A Hírlap, 1994. szeptember 17.)

A demokrácia legnagyobb erénye, hogy lehetővé teszi a rossz vezetők s.ggbe rúgását. (Csintalan Sándor volt MSZP-politikus, 168 Óra, 2008. január 24.)

Példaképem Graf von Kielmans.gg volt német tábornok. (Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, Magyar Nemzet, 2012. október 27.)

Fagylaltot szeretek nyalni, s.gget nem. (Bán János színész, Criticai Lapok, 2013/11-12.)

Tényleg azt írod rólam, hogy s.ggnyaló? Te? Rólam? (Török Gábor politológus G. Fodor Gábor miniszterelnöki tanácsadónak, törökgáborelemez.hu, 2016. március 22.)

A s.ggnyalás a legnépszerűbb sportágunk. (Sinkovics Gábor újságíró, a Nemzeti Sport kirúgott főmunkatársa, 444.hu, 2019. január 11.)

A német tőkének lényegében ki van nyalva a valaga. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2020. február 11.)

Gyárfásnak ez volt a mottója: „Én minden s.gget kinyalok.” (Verebes István naptévés műsorvezető, Partizán, 2021. január 8.)

A tipik magyar nem volt eredetileg pocakos, csak nagy s.ggű. (Náray Tamás divattervező, Index.hu, 2021. március 6.)