Médianapló

Médianapló - Emília Cecíliáról

2021. február 16. 08:41 - Zöldi László

A két hölgy közül az egyik az ország tiszti főorvosa. Jelenléte annyira jelentéktelen a nyilvánosságban, hogy a nevét talán még sosem írtam le. A másik újságíró. Szülés után tért vissza a képernyőre, hogy gyarapítsa ama műsorvezetők számát, akik elé futószalagon szállítják a beszélgetőpartnereket. Velük kapcsolatban nincsenek érzelmeim, és ha most mégis tűnődöm róluk, szigorúan szakmai szempont vezet. Elvégre újságírással kacérkodó diákoknak szánom a Médianapló bejegyzéseit.

Tegnap Krug Emília az ATV-ben föl akarta dobni A nap híre című műsort, és a hirdetési szünet előtt beharangozta, hogy hamarosan láttatja azt a „kilenc éves kisfiút, aki első díjat nyert jelmezével” az iskolai farsangon. A szünet utáni folytatásban meg is mutatta a Müller Cecíliának öltözött fiút szoknyában, parókában, és ismét elmondta róla, hogy „meg is nyerte” a versenyt. Politikus beszélgetőpartnerei hümmögtek, nem nagyon akaródzott nekik kapcsolódni a bulváros témához. Feledhető epizód volt csupán az egyébként elviselhető műsorban, nem érdemes különösebb jelentőséget tulajdonítani neki.

Azon kívül, hogy a „kis”fiú nem kilenc éves, hanem nyolcadikos. Négy-öt évvel idősebb tehát, és a tenki Szent Imre katolikus Általános Iskolába jár. Ráadásul nem lett első a jelmezversenyen, és nem is nyerte meg. A harmadik helyen végzett. Ehhez persze a műsorvezetőnek utána kellett volna néznie a részleteknek. Vagy a szerkesztőnek, aki a fülébe súghatta volna, hogy ne feszegesse azt a fránya elsőséget. Ha már „földobták” a politikai témákkal megtűzdelt beszélgetést, akkor a Heves Megyei Hírlapból tájékozódhattak volna.

Megtudhatták volna, hogy a farsangi bulit február 11-én rendezték, és Oláh Kristófnak az igazgató néni adta kölcsön a szoknyát. A megyei napilap online változata pedig több fényképet is közölt a nagyfiúról. Az egyiken látszik egy nyaklánc is rajta, a kereszt azonban hiányzik a tiszti főorvosnak beöltözött nagyfiú nyakáról, holott még illene is a katolikus iskola tanulójához. Mindezt öt perc alatt tudtam meg a világhálóról. Ama információkkal együtt, hogy az M3-as autópálya közelében elhelyezkedő Tenknek 1200 lakosa van, a hevesi járásban található, és a lakosság kétharmada katolikus.

A kellemes jelenségnek kijáró kisztihand helyett járványos könyökérintésem Krug Emíliának, akinek szakmán belüli helyezését óvakodnék megítélni. Azt azonban nem javaslom a kommunikáció szakos diákoknak, hogy tőle vegyenek példát az újságírói felkészülésből. 

komment
süti beállítások módosítása