Egyik kedvenc műsorom neve is Tűréshatár. A Klubrádióban hallható, és Szunyogh Szabolcs csinálja évek óta. Azt firtatja, mennyire buktató a magyar társadalom ingerküszöbe. Civilben nagyon jó előadó, csodálkoztam is, hogy a műsorvezetéssel óhatatlanul együtt járó kérdezősködésre kárhoztatja magát. Annak viszont örültem, hogy tegnap este engem faggatott ötven percig.

Nem tartottam a témától, a megyei sajtótól, amelyről különböző felsőoktatási intézményekben sokszor beszéltem a kommunikáció szakos diákoknak. Inkább a mostanában „divatos” karantén-interjú okozott gondot. Esetünkben két élemedett korú újságíró ült egy-egy szobában, egymástól több kilométernyi távolságban, és megpróbáltak úgy tenni, hogy ne vágjanak egymás szavába. A telefonálás rákfenéje ugyanis, hogy nem látjuk egymás szemét, nem vehetjük észre a másik rezdüléseit. A műsorvezetők közül Bolgár György úgy oldja fel a méltatlan helyzetet, hogy kivárja a sorát. Fiala János pedig úgy oldja meg, hogy letorkolja az ellenfelét. Szunyogh Szabolcs a két véglet közti átmenetet testesíti meg. Nem annyira béketűrő, mint Bolgár, és kedvesen szól közbe, ha beszélgetőpartnere a kelleténél tovább fűzi a szót.

A negyvennyolcadik percig megúsztam, hogy rábeszéljek a szövegére. Közbeszólásom a fáradtság számlájára írható, ettől azonban még röstellem magam. Azt viszont nem röstellem, hogy a szobai magányban széttártam a karom, amidőn Szabolcs a műsor utolsó perceiben azt firtatta, vajon a megyei lapok siralmas helyzetében mi lesz a sajtószabadsággal. A tanítványaimra gondoltam. Arra, hogy például a lányok úgynevezett bébi-projektbe menekültek, és nemcsak azért, mert ketyegett a biológiai órájuk. Ha óvodás lesz a gyerek, és a politikai körülmények is kedvezően alakulnak, esetleg visszatérnek a megyei sajtóba.

A fiúk közül néhányan írás helyett inkább már fényképeznek. Úgy maradtak az államilag leigázott szerkesztőségben, hogy a helyben történtek hosszadalmas elemzése helyett megörökítik a pillanatot. Kedvenc időtöltésük a szalag-átvágás. Megfigyeltem, hogy a két végén fiatal, csinos hölgy áll, ők tartják a szalagot. Köztük pedig négy vagy hat férfi az apajogú társadalomból. Zömök, negyvenes-ötvenes, pocakosodó urak, duplára dagadt fejjel, a nadrágjuk szára pedig harmonikázik, holott telne nekik kurtítóra is. Ők a helyi hatalom képviselői, akik nem interjút szoktak adni a nyilvánosság helyi képviselőjének, hanem beszélgetés gyanánt kegyet gyakorolnak.