Fiatal koromból három barátot örököltem. Ketten meghaltak, a harmadik egy vidéki városban él. Telefonálgatunk, olykor találkozunk is. Adok a véleményére, ő pedig el-elmondja, mit tetszik, mi nem tetszik neki a Médianaplóban. Ezúttal fejmosást kaptam tőle.

Minapi bejegyzésemből kipécézte azt a kérdést, amelyet a központosított, egyenirányított sajtóról írtam: „Vajon a katonás fegyelem, az előre gyártott tételmondatok kötelező ismétlése nem megy-é az eredeti gondolatok rovására?” Barátom mérgesen tudakolta, ha más bejegyzésekben annyira odavagyok a megyei sajtóért, akkor az okfejtésből most miért felejtettem ki a két éve kormánypárti alapítványhoz került vidéki napilapokat. Igaza van, nagyon is illettek volna az eszmefuttatásba. A baj csak az, hogy a bejegyzések terjedelme szabott, márpedig a 2500 karakter csupán egy téma kibontását teszi lehetővé. Szerencsére a baráti korholás lehetőséget teremt az újabb tűnődésre.

A megyei sajtó legutóbbi fél évtizede viszontagságosra sikeredett. A külföldi tulajdonosok túladtak rajta, akik pedig megvették a 18 megyei napilapot, azokról előbb-utóbb kiderült, hogy a kormány emberei (strómanjai?) voltak. Végül mindegyik szerkesztőség közös masszába olvadt, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványba, melyet KESMA-ként ismer az olvasóközönség. Közben az újságírói életformához tartozó vélemény-műfajok fokozatosan, ám annál érzékelhetőbb módon szorultak ki az újságokból. Megnéztem, vajon a hozzám legközelebb állókból hány ütős mondatot emeltem ki a heti összeállításokba. Az első szám a 2015-ös felhozatalt jellemzi, az utolsó a tavalyit.

A szegedi Délmagyarország termése: 42, 40, 31, 5, 4. 3. A győri Kisalföldé: 29, 28, 14, 5, 4, 3. A debreceni Hajdú-bihari Naplóé: 25, 21, 9, 4, 4, 3. A kecskeméti Petőfi Népé: 11, 10, 5, 3, 2, 1. Engem is meglep, hogy a számok hitelesítik, visszaigazolják az egyéni, szellemes, korjellemző mondatok eljelentéktelenítését. A mondatok mögött pedig emberek vannak, akiknek érdekelt a sorsa. Például a Délmagyarországból az ütős mondat reményében mindig elolvastam öt újságíró glosszáit, jegyzeteit, publicisztikáit. Néhány perce fölhívtam szegedi nyugdíjas kollégámat, firtatván a helyzetüket. Válaszát idézőjelben közlöm. 

Bakos András „kirúgva”, Dombai Tünde „kirúgva”. Farkas Judit „most is ott dolgozik”, Hollósi Zsolt „kirúgva”, Szabó C. Szilárd „kirúgva”. Kell ehhez bármit is hozzáfűzni?