A hagyományos (papír alapú) sajtóban éltem meg az átállást a fehér alapról és fekete betűkről a színes újságra. A digitális sajtó menedzserei és szerkesztői azonban, akik átvették a stafétabotot, és örökölték tőlünk a színeket is, mintha elfelejtették volna mindazt, amit lassacskán megtanultunk.

Orvosprofesszor barátom azt mondta, hogy a kórház „Elől templom, hátul üzlet.” S mert szellemes és pontos gondolatát bevenném a szállóige-gyűjteménybe, azt firtattam, most ötlött-e föl benne, vagy nyoma van valahol. Messengeren küldte a lelőhelyet, egy egészségügyi portált. S lám, a cím fölött kis téglalap, amely a megjelenés dátumát tartalmazza: a számozott hónap és nap olvashatatlan. A szürke alapon elmosódnak a fehér számok, a skálán ugyanis túl közel van egymáshoz a két szín. Egy utánközlő portál azzal nyert nálam, hogy fehér alapon adja közre a szürkénél árnyalatnyival sötétebb betűket. A szerkesztő régi bútordarab a szakmában. Fekete-fehér napilapból került át színes hetilaphoz, és a kilencvenes évek elején élte meg az átállás nehézségeit.

A digitális sajtóból elszomorító kép bontakozik ki. A rokonszenves szemléletű Mércében olvashatatlan a szerzők neve, holott az egyébként olvasható betűkkel közölt írások tehetséges tollforgatókra engednek következtetni. Szívesen jegyezném meg a nevüket. Ami pedig az úgynevezett KESMA-sajtót illeti, a megyei lapok online kiadásában esetleges a színek összehangolása. Alapszabály, hogy a szerző neve a bal felső sarokban található, de mert a cikkeket jól elkészített fényképek ajánlják a figyelmünkbe, az alányomott háttértől függ, vajon olvasható-e a szerzők neve. Ha élénk színnel halványkék égen jelenik meg, akkor látszik, máskülönben nem.

Lehet persze azt mondani, hogy ez legyen a kormányzatilag egyenirányított KESMA-lapok legnagyobb gondja. Lehet azt is mondani, hogy azért olvassák kevesen a Médianapló efféle bejegyzéseit, mert e sorok írója nem a médiapolitikai lényeggel foglalkozik. Igen ám, csakhogy a színeknek van tudományuk. A mostanában oly sokat emlegetett Színház- és Filmművészeti Egyetemen operatőrök, díszlet- és jelmeztervezők tanulják, hogyan kell egymáshoz illeszteni azokat a fránya színeket. A digitális sajtóban olykor nem ártana közülük választani a színfelelőst. Vagy ha a menedzserek és szerkesztők tartanak a csillapíthatatlan fantáziájú művészlelkektől, legalább olyan rendszergazdákat kéne alkalmazni, akik kapiskálják a színskála törvényszerűségeit.