Pályakezdőként este hattól fél nyolcig a Magyar Hírlap szerkesztőségében néztem a tévét. A három gépelt oldalnyi kritikát nyolcig kellett leadni. Fazekas Gyuri bácsi, a híres olvasószerkesztő nem válogatta meg a szavait, de aztán egyre visszafogottabb lett. Néhány hónap múlva pedig meghívott a Kulacsba borozni. Kifejtette, hogy szép jövő áll előttem, ha megfogadom a tanácsát. Szerinte a főnökség nem rang, csak cafrang, és ha főszerkesztő vagy  főszerkesztő-helyettes leszek, für alle Fälle ne felejtsem el gyakorolni mesterségünket, az újságírást.

Mindez arról jutott az eszembe, hogy a Népszava mai számában olvastam Horváth Gábor alapos és hangulatos cikkét az amerikai elnökválasztásról. Ehhez a kimagasló teljesítményhez persze az kellett, hogy a szerző megjárta Havannát, Moszkvát, majd Washingtont is. Megtanult nyelveket, kultúrákat, szokásokat, és amit tapasztalt, arról beszámolt a Népszabadság olvasóinak. Főszerkesztő-helyettesnek hívták haza, majd néhány évnyi főnökösködés után számomra ismeretlen okból visszaküldték a külpolitikai rovat élére. Nem lehet tudni, hogy milyen lapot csinált, elvégre a kollektív vezetésben megosztódtak a feladatok, de a régi és új rovatában kiváló munkát végzett.

Lényegében ugyanez ismétlődött meg 2016. október 8. után, amidőn bezárták az ország legjobb napilapját, és a kulcsot belehajították a Dunába. Horváth Gábor tizenvalahány népszabadságossal a Népszavánál kötött ki, majd hamarosan a visszavonultatott főszerkesztő, Németh Péter utódja lett. Összeérlelte a régi és új munkatársakat, és olvasható lapot csinált. A példányszámot is kétszeresére növelte (tízről húszezerre), ez azonban nem elégítette ki a tulajdonosokat, akik 30-35 ezerről álmodtak. Szinte napra pontosan egy éve új főszerkesztőt találtak, és a régit visszaküldték a külpolitikai rovat élére. Lelkileg bizonyára megsínylette a kísértetiesen ismétlődő helyzetet, de mert mindvégig gyakorolta választott mesterségét, az újságírást, szakmailag átvészelte a visszaléptetéseket.

Elemző és olvasmányos cikkeiből azt olvastam ki, hogy nagyon készült az amerikai elnökválasztásra. Sikerült is elhitetnie velem, mintha újra Washingtonból kísérné figyelemmel a két jelölt izgalmas küzdelmét. Így jutott el odáig, hogy ma reggel szellemes, lényegre törő, korjellemző mondatban foglalta össze a hosszú és szövevényes folyamatot: „Joe Biden máris elnökként viselkedik, Donald Trump pedig továbbra sem.”