A kultúrharc legutóbbi áldozata a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Az a benyomásom, hogy a kormányzati kommunikáció három rétegből tevődik össze. Az alapszint a gyurcsányozás. A volt miniszterelnök megfenyegette Vidnyánszky Attilát, hogy a választási győzelem után földönfutóvá teszi.

Ha e megjegyzéssel nem tett volna szívességet a kormányzatnak, az állami boszorkánykonyhában akkor is összekapcsolják nevét a kultúrharc legújabb állomásával. A nagyközönségnek nehéz volna elmagyarázni az SZFE-botrány harmadik értelmezési rétegét, amit a miniszterelnök egy nemzetközi tanácskozáson úgy fogalmazott meg, hogy nálunk a kereszténydemokrata, konzervatív gondolkodás ütközik a liberálissal. Csakhogy ezek olyan fogalmak, amelyek semmit se mondanak a köznapi tudat szférájában élő embereknek. Az viszont közérthető, hogy a keresztény színigazgatót egy ellenzéki politikus fenyegette meg.

Igen ám, de a kormánypárti alapítvány elemzője túl finnyás ahhoz, hogy a személyi torzsalkodásra lefokozott leckét mondja föl. A miniszterelnöki eszmefuttatást pedig azért nem pedzegetheti, mert Orbán Viktor elvont fogalmakkal operált, és ez túl magas volna a tévénézőknek. Maradt a kormányzati értelmezés középső rétege: az andyzás. Tessék megfigyelni, hogy ha a színészképzés áthangolása (történelmi nevén: gleichschaltolása) kerül terítékre, a legkulturáltabb kormánypárti elemzők is Andy Vajnát emlegetik. Mondván, hogy amidőn az Amerikából hazatért producer átvette a magyar filmgyártást, ugyanolyan ellenkezés, fanyalgás, idegenkedés, ódzkodás fogadta, mint most Vidnyánszkyt. S lám, néhány év múlva mégis arattunk a nemzetközi fesztiválokon. Ha pedig a szakértő kritikusabb médiumban fejti ki az álláspontját, azt is hozzáfűzi, hogy a Saul fia erre a legfőbb bizonyíték.

Akiről az iménti gondolatmenet felötlött, azt a másik politikai oldalról érkezett szakértő mellé szokták beültetni a stúdióba. Az a dolga, hogy elmagyarázza, miért van igaza a kultúrharcos kormánynak. Tájékozott harmincas, társadalomtudományilag iskolázott, és nem tartozik a véres szájú megmondók közé. Ha olyan partnert fog ki, aki rámenősebb, tanácstalanság ül ki az arcára, és ilyenkor hajlamos el-eltérni a sablontól. Azért nem nevesítem, mert típust testesít meg. A propagandistába oltott értelmiségit, akit Szvák Gyula történész minapi aforizmája nyomán úgy jellemeznék, hogy most sem kötelező, legföljebb jövedelmező a hatalom szolgálata.