A barátom felesége azt firtatta egy vacsorán, hogy mi bajom van a szocialistákkal. Olvassa a Médianaplót, és feltűnt neki, hogy „gyepálom” az MSZP-t. Azt feleltem, hogy a szocialistákkal nincs bajom, csak a pártjukkal. Utólag hozzáfűzöm, a kérdését nem árt magammal is tisztázni. Tűnődésemet megkönnyíti Bodor Pál mondása, miszerint „Szeretni egy közösséget kívülről is lehet - ostorozni csak belülről.” (Klubháló.hu, 2009.07.17.)
Sosem voltam belül a Magyar Szocialista Pártban, mégis szurkoltam neki - mint a hazai baloldal legnagyobb, a társadalomba leginkább beágyazott pártjának. Ahogy csökkent a befolyása, és csúszott lefelé a népszerűségi listán, akadt egy pillanat, amidőn az akkori elnöke őszinteségi rohamot kapott. A Politikatörténeti Intézetben, egy vitán, a fülem hallatára kimondta: „Meg kell értenie az MSZP-nek, hogy nem nagy párt.” (Népszava, 2014.06.20.) Ez volt az alap, amire építeni lehetett volna stratégiát és taktikát, koalíciós elképzelést és választási kampányt. Csakhogy Tóbiás József már nemcsak a pártelnökségről mondott le, hanem az országgyűlési képviselőségről is. Tőlünk 3700 kilométernyire, a Kanári-szigeteken tengeti az életét.
S miközben utódai a közvélemény-kutatások szerint a parlamenti küszöb alá csúsztatták a pártjukat, mintha összebeszéltek volna. Azt ismételgetik, hogy az ellenzéki összefogás hajtóereje, kezdeményezője, lendkereke, motorja az MSZP. Nem azt kívánom tőlük, hogy jelentsék be a nyilvánosság fórumain: a patinájukon kívül majd’ mindent elvesztettek. Még csak azzal se vádolom őket, hogy azért szorgalmazzák az ellenzéki pártok együttműködésért, mert külön indulva be sem jutnának az országgyűlésbe. Mindössze azt állítom, hogy volna mire szerénynek, realistának, visszafogottnak lenniük.
Ami pedig a gyepálást illeti, a minapi vacsorán nem hárítottam el a feltételezést. Itthon megnéztem inkább a számítógép merevlemezén, vajon miket is írtam az MSZP-ről. Kiderült, hogy a Médianapló 2002-es indulása óta 400 gépelt oldalnyit. Volt köztük dicsérő és elmarasztaló, és ahogy telt az idő, kétségkívül megszaporodtak a bíráló megjegyzések. E rovatban ugyanis a nyilvánosság értelmezésére vállalkoztam, és az MSZP kommunikációját még a szocialista politikusok se nevezték a párt erényének. Azt viszont nem fogadom el, hogy mostanában a kelleténél gyakrabban emlegettem volna az MSZP-t. Az idén ez a 242. bejegyzésem, és csak 12-szer írtam róla. Ez normális egy kis párt esetében.
Tíz mondat az MSZP-ről
Félmillió fölötti tagságra számítok. (Szűrös Mátyás, Népszabadság, 1989. október 9.)
Mi azzal számolunk Zalában, hogy a 16 ezres megyei MSZMP-tagság várhatóan 10 ezer MSZP-tagra csökken. (Szabó Balázs, Kelet-Magyarország, 1989. október 10.)
A Magyar Szocialista Párt az ellenzék minden híresztelése ellenére nem omlott össze, létszáma 15 ezer körül van. (Fábry Béla, Kelet-Magyarország, 1989. október 31.)
Szerveződik a Magyar Szocialista Párt, 51 ezres létszámával jelenleg a legnagyobb bejegyzett párt. (Katona Béla, Magyar Hírlap, 1989. december 4.)
A pártnak jelenleg 62 ezer tagja van. (Nyers Rezső, Népszabadság, 1990. március 20.)
Jelenleg 46 ezer tagunk van. (Kovács Jenő, Népszabadság, 1990. május 12.)
Ma a szocialista pártnak 35 ezer tagja van. (Szekeres Imre, Népszava, 1993. augusztus 21.)
A szocialista párt tagsága az utóbbi időben megfeleződött. (Szili Katalin, Magyar Rádió, 2010. október 10.)
Az MSZP-nek nyilvánvalóan nincs 30 ezer tagja. (Gyurcsány Ferenc, Facebook.com, 2011. június 27.)
Az MSZP-nek fénykorában 40 ezer tagja volt, ma 1500. (Szanyi Tibor, Magyarnarancs.hu, 2020. március 7.)
