A Magyar Narancs mai számában legelőször Legát Tibor cikkét olvastam el. A nemrégiben bemutatott Puskás-musical tragikomikus előzményéről írt. 1983. május 21-én játszották a Miért bántják a magyar futballt, avagy te is totóztál haver? című színdarabot a Budapest Sportcsarnokban. Alaposan utánanézett a témának, ezért nem is vitatkoznék vele, inkább csak kiegészítem az okfejtését.

A hajdani színmű íróját, Végh Antalt okkal nevezhette „a magyar irodalom fenegyerekének”, azt pedig hozzáfűzném, amit Bodor Pál írt róla csaknem egy évtizeddel később: „Végh Antal reklámfőnöke a botrány.” (Extra Vasárnap, 1992.07.28.) Az történt ugyanis, hogy mi, akik akkor az Élet és Irodalom szerkesztőségében dolgoztunk, a premier előtti héten gyanútlanul közöltünk az írótól egy vitacikket, amelyben a neves rádióriporter, Szepesi György januári (!) megnyilvánulását vette zokon. A Hököm Színház májusi bemutatója után derült ki, hogy az ügyesen időzített cikkel csak az ÉS-olvasók érdeklődését akarta fölkelteni az előadás iránt. Az enyémet sikerült, mert 400 forintért vettem rá jegyet. (Egy gombóc fagyi egy forintba került.)

A premier után úgy döntöttünk, hogy nem ér kritikát a művészeti rovatban, megér viszont egy glosszát a Páratlan oldalon. A mintegy két gépelt oldalnyi és Népítélet című  jegyzetben azon csipkelődtem, hogy a közreműködők közül „a pocakos exfocisták rosszul színészkedtek, a pocakos színészek pedig rosszul fociztak”. Dühöngött is a mellettem ülő segédmunkás a Ganz-Mávagból, mert elhozta a családját, és ráfizette a gatyáját is, elvégre ő nem színjátékra érkezett a sportcsarnokba, hanem meccsre, amit nem kapott meg. Botrányba fulladt a délutáni premier, amely csak azért nem volt az utolsó előadás, mert este megismételték a megálmodói: Karinthy Márton és Harsányi Gábor. Aztán beismerték a bukást, és visszaadták a pénzt a több tízezer jegyigénylőnek.   

Ekkor keresett meg Végh Antal a szerkesztőségben, és bár a paradicsommal dobálózókat szerinte Szepesi bérelte föl, azt azért elismerte, hogy nem jó darabot adott ki a kezéből. Noha később barátok lettünk, nem vagyok elfogult rajongója. Miközben nagyra becsülöm az epikai adottságát, a szerkesztőkészségét gyengébbnek vélem, a műfajok közül pedig a drámaírással nem volt szerencséje. Szinte minden premierje botrányba torkollott, holott nem mindegyiket írta a fociról és a Szepesi György vezette Magyar Labdarúgó Szövetségről. Vajon ha élne, mit írna a Puskás-musicalról?