Egy hét múlva rendezik Székesfehérvárott a Gyulai Memorialt. Gyulai István jó négyszázas futó volt, kitűnő sportriporter lett belőle, később pedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára. Viszonylag fiatalon halt meg, emlékére hozták létre fiai a magyar nagydíjat. Olyan pályán, ahol nincs esti világítás, és az augusztusi versenyt tűző napon szokták megrendezni. Most nehezebb dolguk lesz, mert a koronavírus világszerte szedi az áldozatait. A kormányok színekkel osztályozzák az országokat, és mindenféle karanténnal próbálnak védekezni a járvány ellen.  

Ezzel magyarázható, hogy egy hét múlva a talán legfertőzöttebb Egyesült Államokból csak azokra számíthatunk, akik májusban nyakukba vették a lábukat, és őszig végighaknizzák egész Európát. A Népszava mai számában harangozta be a sztárokat, köztük a férfi hármasugrás amerikai olimpiai bajnokát. Mellékesen megemlítette a debreceni Kozák Lucát is a maga 12.86 másodpercnyi eredményével. Belefért volna a lapzártába, ha az ügyeletes újságíró megnézi a Sport TV közvetítését egy turkui versenyről, ahol százas gátfutónk három századmásodperccel javította meg az egyéni csúcsát. Noha fáradtan érkezett Finnországba, egyenesen a szombati-vasárnapi országos bajnokságról. Budapesten megrendezett nemzeti bajnokságunkról azonban az eredményeknél sokkal többet nem tudhattunk meg. A közszolgálati tévé elfelejtette közvetíteni, holott leginkább az ő dolga lett volna.

Mr. Algoritmus jóvoltából a YouTube.com gyakran kínál meg atlétikával. Például a második német közszolgálati tévé tudósítását kísértem figyelemmel a múlt hét végén Braunschweigben megrendezett bajnokságról. A ZDF se vitte túlzásba persze, mindössze tíz percben foglalta össze a látottakat. Csakhogy nagy erőkkel vonult fel, és tizenegy szám legjellemzőbb pillanatai fértek bele a néhány percbe. Munkatársai tizenhárom győztest vagy váratlan vesztest szólaltattak meg. Feltűnt, hogy a nyilatkozó atléták közül négy volt a fekete bőrű, az ötödik családja pedig Dél-Európából vándorolt német nyelvterületre.

Ha nem láttam, hanem csak hallottam volna őket, pergő német beszédükből aligha következtethettem volna a multikulturális közegre, melyről azt mondják a politikai vezetőink, hogy a hanyatló Nyugat-Európa jellegzetes válságterméke. Lehetséges, hogy eme megnyilatkozásokban van némi igazság. A Lajtán túli köztévések mégis megtanulták, hogy egy nemzeti bajnokságról illik legalább tízpercnyi összeállítást készíteni.