Haraszti Miklós a hazai médiapolitika egyik legérdekesebb szereplője. Idestova két évtizede nem aktív politikus, bizonyára ezzel magyarázható, hogy ritkán szólaltatják meg a nyilvánosság fórumain. Pedig egy nemzetközi szervezet képviselőjeként járta a posztszovjet térséget, és mert amerikai tapasztalatai is vannak, irigylésre méltó alapossággal ismeri a határon túli médiaviszonyokat. Ez emeli az itthoni keretek közé szorult elemzők fölé. Ezt az intellektuális különbséget fedeztem föl tegnap reggel is, amidőn a Klubrádióban bő ötven percig beszélt.

A műsorvezető Dési Jánossal ellentétben nem ragadt le a jelenségeknél, hanem az illiberális demokrácia magyarországi változatából bontotta ki a média helyzetét. Gondolatmenete úgy foglalható össze, hogy tavaly ősszel az ellenzéki pártok kétségtelen sikereket értek el az önkormányzati választáson. Ahelyett azonban, hogy maradtak volna az országos sikerrel is kecsegtető közös úton, azóta „vadabbul versenyeznek egymással”. Példákat sorolt föl, amelyekből kiderült, hogy bizony jó lett volna hallgatniuk a „Mindenre együtt!” jelszóra, talán még most sem késő. Kár, hogy a bevált előválasztást meg akarják úszni, mert hiú és szűk látókörű politikusaik nehezen viselik el, hogy a választópolgárok határozzák meg az ellenzéken belüli erősorrendet.

Ilyen előzmények után tért a médiára. Szerinte az Orbán-rendszerben van szólásszabadság, elvégre mindenki kifejtheti véleményét a maga kis „buborékjában”, nincs azonban sajtó- és vitaszabadság. Mindenki élhet a tájékozódás jogával, ha van hozzá pénze, igénye és digitális felkészültsége, mindazonáltal a tájékoztatás lehetőségeit eltorlaszolta a kormányzat. A tevékenységét fürkésző szerkesztőségek feladata épp az volna, hogy az ellenzéki politikusokkal „elfeledtessék a pártokat”. Csakhogy erre azért nem képesek egyelőre, mert közös fellépések híján önmagukat sem védik meg a hatalom támadásaitól.

Vannak olyan kérdések, amelyekben máshová helyezném a hangsúlyt, ezt majd a Médianapló későbbi bejegyzéseiben igyekszem megfogalmazni. Ettől azonban elismerem, hogy ilyen kristálytisztán és közérthetően senki sem vázolta fel a hazai média szorongató helyzetét. Ha Klubrádió volnék, gyakrabban hívnám meg beszélgetni Haraszti Miklóst. Máskülönben úgy érezheti, mint tegnap reggel, hogy egy szuszra kell elmondani a kiérlelt álláspontját, és nem nagyon érdemes szóhoz juttatni a bizonytalan kérdezőt.