Nemrégiben érkezett egy hozzászólás a bejegyzésemhez. Szerzője értelmes gondolatot próbált kibontani, ám zavart okfejtésében, hogy elfelejtette kitenni a vesszőket. Kéziratok ezreit javító szerkesztőként tettem szóvá a vesszőhibákat, mire a sértődött kommentelő pótlólag épp annyi vesszőt küldött, amennyit számon kértem rajta. Ráadásul megjegyezte, hogy vegyem tudomásul: az okostelefon klaviatúráján nem szokott bibelődni a vesszőre váltás plusz (fölösleges) mozdulatával.

Utólag se mentettem föl, de megértettem valamit azok gondolkodásmódjából, akik a digitális kocsmából érkeztek a digitális kávéházba. Ezúttal nem a szóhasználatukat pedzegetném, azt kapiskálom inkább, hogy nem is olyan könnyű az átmenet. Kávéházi polgárként azonban nehéz megbarátkozni azzal, hogy ülnek a tömegközlekedési eszközön, olvasgatják a blogokat, és ha felfortyannak, vagy megtetszik nekik egy gondolat, akkor gyorsan lepötyögtetik a többnyire érzelmi alapú véleményüket. Belátom persze, hogy a vonat, az autóbusz, a villamos, a troli vagy a metró nem igazán alkalmas a kisesszé megfogalmazására, de azt a hétéves unokámmal is sikerült megértetni, hogy a vesszőnek jelentős szerepe van az értelmezésben.

Az újságírást például egyelőre nem lehet nélküle művelni. Bár van olyan kollégám, aki vessző nélkül húzott ki csaknem fél évszázadot a szakmában. Németh Péter néhány éve ment nyugdíjba a Népszava főszerkesztői székéből, és mindig akadt valaki a környezetében, aki a kéziratába megjelenés előtt behúzgálta a vesszőket. Régi lapjában van egy szombati rovata, ahol kifogástalan helyesírású jegyzetekkel véteti észre magát. De ha új állomáshelyén, a HírKlikk.hu-n közöl valamit, akkor spórol a vesszőkkel. Hasonló helyzetben vannak azok, akik a blogok világából érkeztek a sajtóba.

Jámbor András ama publicisták közé tartozik, akiknek adok a véleményére. Az Index-válságról nagyon érdekes cikket közölt az általa alapított Mérce.hu-n, azon a portálon, amelyet néhány hónapja hagyott el, hogy visszavonuljon a fészbukos üzenőfalára. Július 29-én megjelent mércés okfejtésében a legszigorúbb szemmel is csupán négy hibát fedeztem föl; kettő volt a vesszőhiba, az egyik „véleményes”. Két nappal korábban, a 22 sornyi fészbukos Index-cikkében 14 hibát találtam, 9 volt közülük a vesszőhiba. Nem lepődnék meg, ha kiderülne: főszerkesztőként nehezen viselte el, hogy munkatársai javítgatják a kéziratait.