Médianapló

Médianapló - Hány napi közlönye van a Nemzeti Együttműködés Rendszerének?

2020. július 27. 10:27 - Zöldi László

 

Hargitai Miklósnak kisujjában van a környezetvédelem. Ha szűkebb érdeklődési körére szorítkozna, a legjobb szakújságírónak tartanám. Szívesen foglalkozik a nyilvánossággal is, és szintén akadnak figyelemre méltó megnyilvánulásai. Ma például az Index-ügyhöz szólt hozzá a Népszava hasábjain. Miközben az Orbán-kormány túlsúlyát emlegette a papír alapú sajtóban, a rádiók és a tévék mezőnyében, így fogalmazott: „Egyedül az online sajtóban volt kiegyensúlyozott a verseny, egészen a vezető hírportál kikényszerített öngyilkosságáig.”

Tűpontos megállapítás, irigylem is érte. Ám a bekezdésben olvasható egy zavarba ejtő mondat is, a szerző szerint „Megyei lapja csak a kormányoldalnak van - így a közéleti napilapok mezőnyében húsz NER-közlöny áll szemben az egy Népszavával.” A nyilvánossággal foglalkozó cikkírók közkeletű tévedése, hogy tárgyismeret híján mind a 19 megyének adományoznak egy-egy napilapot. Holott csak 18 van, a legnépesebbnek, Pest megyének különböző okok miatt nincs naponta megjelenő újságja. S hogy bonyolultabb legyen a helyzet, mégis van 19 vidéki napilap, a dunaújvárosi azonban városi jellegű.

Elismerem, hogy ezt nehéz megérteni, mindazonáltal nem feltételezem Hargitai Miklósról, hogy eme összefüggéssel nincs tisztában. De ha a politikai rendszerrel rokonszenvező közéleti napilapok mezőnyébe húszat sorol, a kerek szám hogyan jött ki neki? Melyik az az egy nem vidéki, hanem országos napilap, amelyet NER-közlönynek minősített? Bizonyára a Magyar Nemzetre gondolt, amelyet az Orbán-kormány félhivatalos szócsövének vélünk, nem is ok nélkül. Ám ha ezzel betelt a húszas keret, akkor mihez kezdjünk a Magyar Hírlappal? Vajon érdemes-e kormányzati közlönynek tekinteni a bulváros beütésű Borsot és Ripostot is?

Vajon hová sorolható a miniszterelnök kedvenc napilapja, a Nemzeti Sport, amely nemrégiben a futsalos külügyminiszterrel közölt alákérdezős interjút, tegnap pedig a volt kancelláriaminiszterrel, aki a Magyar Tenisz Szövetség elnöke szeretne lenni? Továbbá szőrén-szálán eltűnt a Lokál című ingyenes napilap. Épp egy hete jelentette be a kormányzattól nem teljesen független Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, a sokat emlegetett KESMA, hogy helyette újraindítja a szintén ingyenes Metropolt. Kusza tehát a helyzet, és a húsz NER-közlöny nekem sehogy se jön ki.

Vitánk szakmai jellegű, döntőbírónak a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökét kérem föl, Hargitai Miklóst.        

komment
süti beállítások módosítása