Mára szinte mindegyik ellenzéki párt felismerte, hogy 2022-ben szükség lesz a közös fellépésre, máskülönben nincs esély a Fidesz legyőzésére. Ehhez képest az ellenzéki politikusok úgy szólalnak meg a nyilvánosság fórumain, hogy kérdés nélkül is elmondják, az ő pártjuk miként képzeli el a változtatásokat. Mindig számíthatunk arra, hogy ahányan vannak, annyiféle hangsúlyt használnak. Itt van például a 2021-es költségvetés, amelyet a kormánypártok a kétharmadukkal tegnap emeltek törvényerőre.

Orbánék 2,9-cel belül maradtak a maastrichti 3 százalékos államháztartási hiányon. Ezzel is magyarázható, hogy elutasították az ellenzéki pártok 807 (!) módosító javaslatát. Varga Mihály, a költségvetést kidolgoztató miniszter indoklása szerint „árgus szemekkel figyelték” ugyan, de nem találtak elfogadható javaslatot a módosításokban, amelyek egyébként 6400 milliárd forintra, tehát 17 százalékra növelték volna az államháztartás hiányát. (Magyar Távirati Iroda, 2020. július 3.)

Nem szép a Fidesztől és kapcsolt részeitől, hogy immár sokadszor szavazták le a parlamenti ellenzék javaslatait. Mégis felkaptam a fejem, amikor tegnap este az ATV műsorvezetője elárulta, hogy a műsor előtt kifaggatta Varju Lászlót, a költségvetési bizottság elnökét. Azt firtatta, vajon a 807 módosító között hány volt a közös. „Négy”- tolmácsolta a DK-s politikus válaszát Krug Emília. Azaz félszázaléknyi. A vele szemben ülő interjúalany pedig nem tiltakozott, ezzel ismerve el a meghökkentő információ hitelességét.

Mielőtt fölháborodnánk a kormánypártok rutinos eljárásán, érdemes volna eltűnődni azon, hogy az együttműködésre törekvő ellenzéknek miként kellett volna a módosításokat beterjeszteni. Ha kiválasztotta volna a legfontosabb elképzeléseket, és közösen vállalta volna fel a képviseletüket, akkor például belül maradhatott volna az Európai Unió által igényelt 3 százalékos hiánycélon. A kormánypártok pedig a javaslatokat nem söpörhették volna le az asztalról arra hivatkozva, hogy csaknem hatszorosára növelték volna az államháztartási hiányt.

Bizonyára találtak volna más kifogást, mégis az a benyomásom, hogy ha az ellenzéki pártok együtt nyújtják be az egyeztetett, alaposan megfésült és maastrichti szempontra fazonírozott módosításokat, akkor nehezebb lett volna a kukába hajítani őket. Ráadásul az ellenzéki politikusok a nyilvánosság fórumain bizonyíthatták volna, hogy nemcsak szavalni akarnak az együttműködésről.