A címben föltett kérdés nem mond semmit egy digitális bennszülöttnek. Az életkora miatt aligha emlékszik a hatvan éve történtekre. A korosabbak talán hallottak valamit harangozni arról, hogy a Szovjetunió első embere elutazott New York-ba, hogy móresre tanítsa az imperialistákat. Aki többre kíváncsi, a világhálón megtalálhat egy nagy hírre vergődött fényképet. A lobbanékony természetű politikus éppen gesztikulál a szónoki emelvényen, magasra tartott kezében cipő látható. Abban egyetértenek a cipős botrány elemzői, hogy Hruscsov keze eredetileg üres volt. A lábbelit utólag montírozták a tenyerébe.
Jóindulatú értelmezés szerint azért, hogy pontot tehessenek egy végeláthatatlan vitára. Íme, a legérdekesebb feltételezések. 1. A szovjet pártvezető New York-ban vásárolt egy pár új cipőt, amely azonban annyira nyomta a bütykeit, hogy az ENSZ épületében levette. 2. Nem vette le, de befelé jövet az egyik cipő leesett a lábáról, és a kezében tartva hozta be az ülésterembe, majd maga elé helyezte, a dosszié mellé. 3. Az egyik amerikai fotóriporter oldalról, alulról lefényképezte a sor szélén üldögélő politikust, akinek mindkét lábán volt cipő. Ezek szerint a harmadikat az asztalon tartotta a biztonság kedvéért. (E fényképet nem találtam meg a világhálón. Ha mégis föllelhető valahol, akkor azt sejteti, hogy Hruscsov a kapitalizmus fellegvárában tudatosan készült egy kis botrányra.) 4. Van olyan értelmezés is, miszerint a páratlan cipővel csapkodta az asztalt, hogy hangot adjon nemtetszésének.
Mindez inkább csak azt magyarázza, hogy a helyén ülve babrált, pepecselt, szöszmötölt a cipőjével. Vagy azért, mert szorította a lábát, vagy pedig magára akarta felhívni a figyelmet. E mozzanat azonban aligha magyarázza, hogy a cipőt miért vitte volna ki a szónoki emelvényre. Az anekdota jellemzi ugyan az egyszerre temperamentumos és agyafúrt politikust, mégis maradnék az egyetlen bizonyítható ténynél, hogy ami történt (vagy nem történt), az 1960. október 12-én esett meg. Akkor, amikor az ENSZ közgyűlés az úgynevezett magyar kérdést tárgyalta. Hruscsov keresetlen szavakkal kérte ki magának, hogy a felszólalók megsértették a szovjet embereket. Holott a birodalmi politikát kárhoztatók 1956-ért a szovjet kormányt és személy szerint őt tették felelőssé. Csak tudnám, hogy Hruscsov asztalhoz csapkodott cipő nélkül is heves megnyilvánulása kire emlékeztet a mai politikusok közül.