Médianapló

Médianapló - Orbán, az ezermester

2020. május 16. 10:21 - Zöldi László

A miniszterelnök tegnapi rádióinterjújából a bölléres hasonlatot ragadták ki az értelmezők. Az elméletieskedő típusban a budapesti főpolgármestert láttatta, aki ha „benősül a családba, akkor biztos lehetsz abban, hogy neked kell majd átmenned, hogy összeszereld a bútort”. E típus „vidéki” változatát is lefestette a disznótoros metaforával, ezt azonban nem dolgozta ki. Annyi azért kirajzolódott a képes beszédből, hogy Orbán Viktor vonzódik a gyakorlatias emberekhez, és ódzkodik az íróasztal mellett üldögélőktől.

Ismerős a típus, amelyet ő testesít meg. Rokonságom zömmel ilyen emberekből állt. Falun vagy kisvárosban éltek. Kevés pénzük volt, de a kertből ellátták a konyhát. A házukat saját kezűleg húzták föl, legföljebb a szomszédok segítségét vették igénybe. A disznót is ők vágták le, és dolgozták fel. A házfal görbére sikeredett, és a hurka meg a kolbász íze sem volt a legtökéletesebb. Mindenhez konyítottak, de valójában semmihez sem értettek. A másik utat választottam, amely a polgárosodáshoz vezetett. Polgár ugyanis az, aki jól megél a szakmájából, és fölös jövedelméből fizeti azokat a szakembereket, akik komfortosabbá teszik az életét.

A koronavírus-járvány előtti „ántivilágban” több szakember szolgáltatását vettem igénybe. A borbély csütörtökönként levágta a szakállam. A gyógytornász hétfőnként szinten tartotta a fizikai állapotomat. A kozmetikus negyedévenként megszabadított a faggyúmirigyek túltermelésétől. A könyves rendszeresen ellátott a legújabb kiadványokkal. A masszőr szerdánként enyhítette egy régi sportsérülés következményeit. A pedikűrös havonta egyszer lecsiszolta talpamról a bőrkeményedéseket. A pizzás vega feltéthez gluténmentes lisztből a lehető legvékonyabbra gyúrta a tésztát.

Március közepén valamennyien felfüggesztették az ipart, mert személyes érintkezéseket igénylő munkát végeztek, és akár járványgóccá is válhattak volna. Azóta is várják, hogy a miniszterelnök épp úgy háromhónapnyi „túlélő” jövedelemhez juttassa őket, mint a környező országok kormányai a szolgáltatásban dolgozókat. A polgárosodott országokban már a jóléti szolgáltatásokat fejlesztik, nálunk azonban még az iparosítás élvezi az elsőbbséget. Államunk nemcsak mértéken felül adóztatja az önmagukat foglalkoztató minivállalkozókat, hanem válság idején még cserben is hagyja őket.

Nem szerencsés, ha a falusi, kispénzű, önellátó környezetből érkezett miniszterelnök azt a filozófiát kényszeríti az egész országra, amelyet gyermekkorában megismert.  

82 komment
süti beállítások módosítása