Kri gyárvárosi lány. Észak-magyarországi iparvárosból került a főiskolára, ahol tanítottam. Először csak az alt hangjával tűnt ki a csicsergő évfolyamból. Az amatőr színjátszók között pallérozódott az orgánuma, meg aztán cigarettázott is. Később rájöttünk, hogy nemcsak jól adja elő a cikkeit, hanem jól is ír. A diákportál egyik alapembere lett, majd a diploma megszerzése után Pestre jött, és elvégezte a közgazdasági egyetemet is. Egy félprofi (alternatív) színtársulat tagja, épp mostanában lakták be egy patinás mozi épületét.

A közösségi oldal algoritmusa figyelmeztetett, hogy Krinek ma van a születésnapja. Kedves tanítványom, nem kéne írásban, rideg istenéltessével köszönteni. Fölhívtam inkább, és beszélgetés közben felötlött egy idestova tízéves történet. Az ingatlanközvetítő cég tulajdonosa, aki szponzorálta a diákújságunkat, meghívta az egyik pártalapítvány befolyásos személyiségét. Ismerkedjen meg a diák-újságírókkal, hátha leesik egy-kétmillió forint a portál működtetésére. Az ország különböző részeiből tizenöt-húsz tanítványom érkezett a budapesti pinceklubba, hogy elkápráztassák a vendéget. A közismert hölgy kedvtelve nézte, hallgatta őket, miközben kavargatta a kávéját.

A mellé adott győri keksz alsó és felső rétegét pedig aprólékos munkával szedte le a középütt lévő csokoládéról. Már nem emlékszem, hogy a kekszet ette meg vagy a csokoládét, a lényeg amúgy is az, hogy e mozzanatot írta meg Kri egy csipkelődő jegyzetben. Ha előnyben részesítem menedzserünk tiszteletre méltó szándékát, és szakmai érdemei elismerése mellett nem közlöm a korjellemző szösszenetet, akkor cenzúrázom a diákok lapját, és elveszem Kri kedvét az újságírástól. Ha vállalom a megjelenés kockázatát, akkor pedig lőttek az anyagi támogatásnak. Némi hezitálás után vállaltam a közlést, a szakmai színvonal ugyanis biztos volt. De vajon ezen múlt a diákportál léte? (Nem maradt fenn, ma már csak szép és fájó emlék.)

Mindezt körülbelül így meséltem el ma reggel Krinek. Viszonzásképpen elmondta, hogy a karanténban, időmilliomosként ilyesmiről töri a fejét. Hol van a határvonal az alternatív és a kőszínházi társulatok között? A kevés pénzzel (vagy a járvány idején jövedelemnélküliséggel) járó állapotból érdemes-e átlépni a biztonsággal kecsegtető állami létbe? Vajon érdemes-e megfizetni a határátlépés árát? Búcsúzóul azt ígérte, ha töprengéséből színdarab lesz, meghív a bemutatóra.