Ha egy olvasó rosszat akar írni, általában azt fejtegeti, hogy túl sokat foglalkozom a kommentelőkkel. Holott nem is annyira a hozzászólók foglalkoztatnak, mint inkább a mögöttük rejlő jelenség. Erre világított rá tegnap két kommentelő.
Az egyik (Finalnyik Eugén) ezt írta: „A hagyományos sajtónál van olvasószerkesztő, a netesnél meg egyből megy fel a cucc.” A másik (Pipas) így fogalmazott: „Ez csak annyit jelent, hogy nem egy félművelt újságíró olvassa el mielőtt kikerül az utcára, hanem jó esetben kettő.” Kitettem volna a vesszőt az ’el’ és a ’mielőtt’ közé, de ha a cucc egyből fölmegy a netre, vagyis a digitális sajtóban spórolnak az olvasószerkesztővel, akkor a hebehurgya megfogalmazás hevében előfordul az ilyesmi. Ami pedig a félművelt újságírókat illeti, elfogadom Bodor Pál ironikus meghatározását. A kitűnő publicista szerint „Újságíró az, aki megmagyarázza másoknak, amit maga sem ért.” (Magyar Nemzet, 1990.02.13.)
Szerencsére akkoriban még voltak olvasószerkesztők, akiket a redakció legműveltebb munkatársai közül választottak ki. A hagyományos sajtóban ezt a munkát általános műveltség és sajtószakmai felkészültség nélkül nem lehetett elvégezni. A debreceni újságnál rengeteget tanultam Magyari Vilmostól, a Magyar Hírlapnál Fazekas Györgytől, a Magyar Ifjúságnál Baktai Györgytől, az ÉS-nél Szász Imrétől, a Népszabadságnál Szántó Jenőtől. A rendszerváltás után pedig megismertem olyan olvasószerkesztőket, például az egri Szilvás Istvánt, akik a kéziratban szintén észrevettek minden hibát. Mi, újságírók ugyanis olyan szakmát művelünk, amelyben minden tévedésünket nyilvánosan követjük el.
Ha a digitális sajtóba is dolgozunk, akkor sem nélkülözzük az alkalmi olvasószerkesztőket. Közülük az értelmesebbek és a kulturáltabbak nem móresre akarnak tanítani bennünket, hanem segíteni. Már csak megszokásból is alkotótársnak tekintem őket. A portáloknál anyagi okból kétségkívül nincs olvasószerkesztő, márpedig a digitális szerző olyan sokszor olvassa el a szövegét, hogy hajlamos belepistulni. Más szövegében észrevenné az elírást, elütést, szótévesztést, a sajátjában nem. Ha erre egy kommentelő nem kocsmai stílusban hívja föl a figyelmet, akkor megköszönöm neki, és javítok.
Ehhez persze érteni kéne a szöveget, szakmailag és politikailag tájékozottnak lenni, ráadásul korrektnek is. Mindez nem mondható el az olvasószerkesztőket helyettesítő kommentelők legtöbbjéről. Köszönet a kivételeknek.
