Médianapló

Médianapló - Doppingolnak-e a szombathelyi dobók?

2020. április 26. 10:28 - Zöldi László

Le a kalappal a szombathelyi atléták előtt. Most, hogy a koronavírus-járvány elsöpörte az idei versenynaptárt, a Vas Népe című újságnak végre tere nyílt arra, hogy közölhesse a megyebéliek országos csúcsait is. Épp tucatnyian vannak, és különböző korcsoportokban harminc csúcsot tartanak. Közülük három dobó eredményére figyeltem föl.

A felnőttek között súlylökésben Kiss Szilárd dobta a legnagyobbat, 20.56 métert 2002-ben. Diszkoszvetésben Fazekas Róbert az első 71.70 méterrel, szintén 2002-ben. Kalapácsvetésben Annus Adrián a csúcstartó 84.09-cel 2003-ban. Mielőtt összefoglalnám, hogy mi történt velük, idejegyzem e három számban a legjobb tavalyi eredményeket: 17.49 – 63.89 – 78.54. A visszaesés súlyban 307 centi, diszkoszban 782, kalapácsban 565 centi. Az a benyomásom, hogy akik a tavalyi listát vezetik, aligha doppingoltak.

Az abszolút csúcstartók közül Kiss Szilárd a legeszményibb alkatú a maga 197 centijével és 130 kilójával. 2000-ben, a Sydney-i olimpián még indult súlylökésben, a következőre azonban már nem jutott el. Rákkal kezelték (vagy félrekezelték), és abba kellett hagynia a versenyzést. Testnevelő tanárként dolgozik, és gondozza 30 ezer lepkéből álló gyűjteményét. Fazekas Róbert (193 centis és 105 kilónyi) 2004-ben nyert olimpiai bajnokságot Athénban. Nem vehette át az aranyérmet, mert nem adott vizeletmintát a doppingellenőröknek. Eltiltották, azóta skót szoknyában nyert világbajnokságot az úgynevezett „nyolcasban”, amely szikladarab, láncos súly és 70 kilós pózna hajítását is tartalmazza. Annus Adrián (194 centis és 115 kilónyi) kalapácsvetésben vette át az aranyérmet Athénban, de őt is megfosztották az olimpiai bajnokságtól. Azóta edzőként dolgozik. Idén januárban bált rendeztek Gyulán, és ő adta át az ajándékokat 2019 legjobb helybéli sportolóinak.

A szombathelyi atléták közül doppingolásért eltiltották még Gécsek Tibor Európa-bajnok és Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőt is. Az utóbbi legjobb eredménye 82.69 méter, és tavaly júliusban tért vissza a kényszerpihenőből. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy a csonka szezonjában csupán 75.97-re futotta. A különbség 672 centi. A világhírű szombathelyi dobóiskolában most is vannak tehetséges utánpótlás, ifjúsági és serdülőkorú versenyzők, akiknek az egyéni csúcsairól rendszeresen beszámol a Vas Népe című napilap. Nagy reményekre jogosítanak. Kérdés persze, hogy szerencsésebben alakul-e a sorsuk, mint az elődeiké.

 

Tíz mondat a doppingról

 

Az doppingol, akit elkapnak. (Gécsek Tibor Európa-bajnok kalapácsvető, Fehérvári Hét, 1994. szeptember 8.)

Azonnal lemondok, ha egy olimpián magyar doppingügy lesz. (Schmitt Pál olimpiai bajnok vívó, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Magyar Hírlap, 1997. november 8.)

A dopping olyan, mint az olaj, amellyel mindenki jól keres. (Németh Pál szombathelyi kalapácsvető-edző, Magyar Hírlap, 2001. augusztus 31.)

Kérjük, a sípszó után hagyjon vizeletet. (Elekes András újságíró az athéni olimpiáról kizárt dobóatléták képzeletbeli üzenetrögzítőjéről, Fejér Megyei Hírlap, 2004. szeptember 1.)

Több doppingeset után Athénban valakinek vállalni kell a munkát, hogy Pekingre mégis csak felálljon a csapat, és legyen egy magyar, sikeres, reménybeli csapat, ami majd tisztességesen helytáll. (Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Magyar Televízió, 2006. július 17.

Azt látom, hogy akárhová megyek, az emberek tisztelnek. (Annus Adrián volt olimpiai bajnok kalapácsvető, RTL Klub, 2010. április 9.)

Nem vagyok sem rosszabb, sem jobb a többieknél, már ami a doppingkérdést illeti. (Fazekas Róbert volt olimpiai bajnok diszkoszvető, Origo.hu, 2010. augusztus 4.)

Sok volt a doppingeset is. Néha olyan érzésem van, hogy ezt a számot csak én éltetem. (Pars Krisztián kalapácsvető olimpiai bajnok, Vas Népe, 2013. február 15.)

Akkor jelenthetjük ki, hogy valaki olimpiai bajnok, ha tíz év múlva sem lesz pozitív a lelete. (Bakanek György orvos, dopping-szakértő, ATV, 2016. augusztus 8.)

A hormonakrobatáknak előbb-utóbb súlyos árat kell fizetniük. (Pars Krisztián másfél évnyi kihagyásra ítélt kalapácsvető, Nemzeti Sport Online, 2018. november 28.)

            

1 komment
süti beállítások módosítása