Pauska Zsolt a hagyományos sajtóban elsőként hozta létre az online rovatot. Bayer József menedzser rá is bízta a Springer-lapok digitalizálását. Jelentős szerepet játszott abban, hogy a vidéki sajtó megelőzte az országost. Azóta sok minden történt a nyilvánosságban, ő például a Mediaworks tartalomfejlesztési igazgatója lett. Legutóbbi cikkét a Magyar Nemzet online kiadásában olvastam április 15-én, de tegnap megjelent a megyei napilapokban is.

Kiindulópontja ez volt: „Ha az nem is igaz, amit a jobboldali sajtó növekedéséről Brüsszelben és persze Budapest belvárosából terjesztenek (lásd „90 százalékos fölény”), azért összességében a fifty-fifty lassan kijön.” Becsületére válik, hogy eljutott legalább a fele-feléhez, miközben a kormánypárti politikusok és publicisták még mindig a „balliberális” sajtó túlsúlyáról értekeznek. Ráadásul érzékeny pontján sebezte meg az ellenzéki oldal véleményformálóit. Azokat, akik arról szoktak írni, beszélni, hogy a kormánypártok 90 százalékban uralják a hazai nyilvánosságot.

Például Bolgár György, Demeter Márta, Farkasházy Tivadar, Hargitai Miklós, Kuncze Gábor, Lévai Júlia, Nagy-Navarro Balázs, Németh Péter, Petschnig Mária Zita, Szilágyi György, Tamás Gáspár Miklós, Vágó István. Vannak köztük, akiket tisztelek, szeretek, és vannak kevésbé rokonszenvesek is. Közös ismertetőjelük, hogy politikusok és publicisták, és nyomasztja őket a kormánypárti túlhatalom. Nem elégednek meg az ezt érzékeltető jelzőkkel, ezért ugyanazzal a számmal adnak nyomatékot az álláspontjuknak. Ebben nem követik őket a médiakutatók, akik tisztában vannak azzal, hogy lehetetlen fölmérni a nyilvánosság állapotát, mert ehhez mintegy 8000 sajtóterméket kéne minősíteni.

Pauska Zsolt így folytatta a gondolatmenetet: „És ez tényleg nem kevés, ha a néhány évvel ezelőtti helyzetet vesszük alapul, amikor a balliberális médiánál volt - és akkor valóban ott volt - a 90 százalék.” Csakhogy néhány évvel ezelőtt is 8000 sajtóterméket kellett volna szétszálazni a politikai befolyás szempontjából. A médiakutatóknak akkor is volt annyi eszük, hogy felmérés híján óvakodtak számokkal jelezni az arányokat. Miközben tehát a kormánypárti sajtót összefogó óriáscég tartalomfejlesztési igazgatója okkal marasztalta el a kilencvenező ellenzéki véleményformálókat, maga is olyasmire hivatkozik, amit nehezen lehetne hiteles számokkal bizonyítani. Az ő helyében is maradtam volna inkább a jelzőknél.